Huszonöt milliárdos állami támogatásban részesül az Ős-Dráva program

Huszonöt milliárd forinttal támogatja a kormány az Ős-Dráva program megvalósítását - jelentette be Tiffán Zsolt, a projektért felelős miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője pénteken a szentlőrinci gazdanapokon rendezett sajtótájékoztatón.

A dél-baranyai Ormánság átfogó fejlesztését célzó kiemelt nemzeti program finanszírozásáról szóló, július 1-jén kelt kormányhatározatot ismertetve Tiffán Zsolt a négy járás 43 településén megvalósuló projekt alappillérének nevezte a vízgazdálkodás fejlesztését, amelyre a 2016-2020-as időszakban 11 milliárd forintot különítettek el. A részletekről elmondta: Potonynál a Dráva vizét egy másodpercenként 5 köbméter víz kivételére alkalmas szivattyúval továbbítják majd egy 30-35 hektáros úgynevezett puffertározóba, ahonnan egy 89 kilométeres csatornarendszeren keresztül jut el az öntözéses rendszerekhez.

A Szaporcán megvalósult, egy év alatt több mint 10 ezer látogatót fogadó 17 hektáros területű Ős-Dráva Látogatóközpont további fejlesztésére 1,5 milliárd forintot kapott az ökoturisztikai látványosságot fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) - emelte ki a miniszteri biztos. Tiffán Zsolt fontos turisztikai célnak nevezte a térgében lévő Harkány, Siklós és villányi borvidék összekötését az Ormánsággal.

Az Ormánság szociális problémáinak enyhítésére köztük családvédelemre, ifjúság-felzárkóztatásra, közösségépítésre, roma-integrációra, egészség- és közszolgáltatás-fejlesztésre mintegy kétmilliárd forintos forrást kapott a program. Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára az eseményen azt mondta "plusz pont fog járni" a vidékfejlesztési program azon pályázóinak, akik munkahelyteremtő beruházásaikat az Ős-Dráva program által érintett településeken valósítják meg.

Forrás: MTI


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.