Idén is pénzügyi diákverseny laptársunknál

Március 9-éig jelentkezhetnek a hazai gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal megrendezendő Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón.

A Privátbankár Lapcsoport immár tíz éve foglalkozik a fiatalok pénzügyi edukációjával. Ennek keretében 2020 őszén indította el a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis nevű versenyét, amely során évente két alkalommal mérhetik össze a tudásukat gimnáziumok, illetve technikumok és szakképző iskolák tanulói. Most a gimnazistákon a sor, az idei tavaszi fordulóban az ő 4 fős csapataik jelentkezését várják a szervezők a verseny internetes oldalán, a diakforum.hu-n.

Fontos, hogy egy iskolából, sőt, egy osztályból is több csapat indulhat. Ami különleges dolog, hogy nemcsak a legjobb diákok nevezhetnek, hanem a hátrányos helyzetűek, valamint a gyengébb tanulmányi átlagú tanulók, akik közül a legjobb eredményt elérők külön díjban részesülnek.



A több mint 1 millió forint feletti összdíjazású verseny ütemezése a következő:

    Első online forduló: 2023. március 13.
    Második online forduló (megyei versenyek): 2023. március 28-április 5.
    Harmadik, budapesti forduló (döntő): 2023. április 27.

A verseny indulása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Balogh László, a verseny fővédnöke, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a kormány fontos célja a 2017-ben elfogadott pénzügyi tudatosság stratégia, ezért minden olyan versenyt igyekeznek támogatni, amely a fiatalok edukációját célozza. „Ezek a versenyek nem öncélúak, a diákok későbbi életében alapvető fontosságúak. Magyarország egyébként nemzetközi szinten élen jár a pénzügyi tudatosság terjesztése terén, hiszen tavaly már 170 ezer diákot értünk el” – közölte Balogh László.

A teljes cikk ITT olvasható.


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.