Így zajlott a jubileumi BCEFW

A jubileumi esemény rekordszámú közönséget vonzott: 6000-en látogattak el a divatbemutatók és divatprezentációk helyszínére, továbbá 13 országból érkeztek nemzetközi újságírók, forgalmazók és divatipari szakértők a régiós és magyar tehetségek felfedezésére. A közel 50 divatmárka őszi-téli kollekciója mellett feltörekvő tehetségek és neves divatikonok is fókuszba kerültek.

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) a hazai és regionális divatszcéna támogatása mellett jelentős lépéseket tett a nemzetközi együttműködések terén és tovább bővítette stratégiai partnerségei sorát a környező országok divatheteit szervező ügynökségekkel. Ennek köszönhetően a magyar divatmárkák mellett cseh, szlovák, szerb, szlovén, román és lengyel márkák kollekcióit is megcsodálhatta a közönség.

Így összesen 27 magyar és 20 nemzetközi tervező mutatkozott be folyamatos teltház mellett, több mint 500 szettet felvonultatva.

A háromnapos bemutatósorozat pénteken vette kezdetét az Apollo Galériában, ahol a regionális kollektív show-k és a fiatal magyar tehetségek mutatták be alkotásaikat. A galériában különleges élményt nyújtott a kortárs képzőművészet és a divatipari újdonságok találkozása. A kifutót Dukai István festőművész alkotásai szegélyezték, melyeket a rendezvény arculatához igazodva egyedi printekkel egészített ki a kortárs művész. A hétvégi divatbemutatóknak a Millenáris adott otthont, ahol már a hazai piacon erős, illetve a nemzetközi piacra fókuszáló márkák őszi-téli darabjait lehetett megismerni.


Fotó: BCEFW

A 15. BCEFW kiemelt népszerűségnek örvendett, 6000 látogató érkezett a Millenárisra. Az eseményekről szóló videós tartalmakat pedig további több tízezer néző követte online a BCEFW közösségi médiafelületein, Facebookon, Instagramon és TikTokon. Az intenzív sajtóérdeklődésnek köszönhetően mintegy 60 hazai médium tudósított az eseményről, emellett 13 országból érkeztek nemzetközi buyerek és vezető magazinok újságírói, köztük a cseh, lengyel, ukrán és adriai Vogue, a szlovén és román ELLE, a Forbes UK, a Dazed Korea, a Fashion United UK, valamint a L’Officiel Austria, illetve az Al Arabiya TV képviselői is. Az elismert szakmai szereplőkből, forgalmazókból, valamint újságírókból álló nemzetközi vendégkör a legújabb kollekciók mellett Budapest gazdag kulturális életébe is betekintést nyerhetett.

A jubileumi rendezvényen számos hazai híresség jelent meg, akik hol a közönség első soraiban viselték a tervezők szettjeit, hol modellként vonultak fel a kifutón. Törőcsik Franciska színésznő például a MERO divatbemutatón, Gulyás Michele olimpiai bajnok öttusázó pedig a RICHARD DEMETER shown járult hozzá modellként a bemutató sikeréhez.


Fotó: BCEFW

Az AW2526 szezon minden eddiginél nagyobb figyelmet fordított a múlt, jelen és jövő ikonikus szereplőire. Míg pénteken a divatszcéna feltörekvő tehetségei kerültek reflektorfénybe, vasárnap a magyar divatipar történetének jeles képviselőivel zárult az eseménysorozat. Az utolsó shown a vendégek közt számos, hazai és nemzetközi karriert befutott modell foglalt helyet: Etter Dalma, Gáspár Bernadett, Józsa-Kovács Kinga, Kincses Kinga, Liebhaber Judit, Lukács Gabi, Sütő Enikő.

Az MDDÜ egyik legfontosabb stratégiai célkitűzésének megfelelően a BCEFW-n is kiemelt szerepet kap a kreatívipari szakmák presztízsének növelése.

A szakképzési intézményekkel és egyetemekkel kötött együttműködések révén idén 11 iskola közel 160 hallgatója kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a bemutatókon, betekintést nyerve a kreatívipar gyakorlati oldalába, amely hozzájárul szakmai fejlődésükhöz és karrierútjuk megalapozásához.


Fotó: BCEFW/Katti Zoob

A rendezvény fenntarthatósági törekvései idén még hangsúlyosabbá váltak. Számos kísérőesemény foglalkozott az újrahasznosítás és az iparági környezettudatosság témájával, emellett öt márka Conscious by BCEFW megjelölés alatt mutatkozott be a kifutókon. A környezettudatosságot erősítve a BCEFW a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-vel együttműködve a Millenárison cipő- és textilgyűjtő konténert helyezett ki, amely egész hétvégén lehetőséget biztosított a használt textíliák felelős elhelyezésére. A kezdeményezésnek köszönhetően egy teli konténer cipő és ruha gyűlt össze újrahasznosítás céljából.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.