Így fog kinézi a Citadella

A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart - közölte a Várkapitányság az MTI-vel csütörtökön.

A megújuló Citadellán a zöldfelület a másfélszeresére, 20 ezer négyzetméterre nő. Az erődfalon belül egy új, több mint hat ezer négyzetméteres közpark lesz. Több helyen új átjárók nyílnak, létrejönnek új kilátóteraszok is, ahonnan élvezni lehet majd az egyedülálló panorámát. Tó, kávézó és egy 35 méter magas magyar zászló is várja majd a látogatókat - írja a közlemény.

Az építkezés előkészítése a terület állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött. Előkerültek a föld alól római és török kori érmék, a 19. századi Csillagda alapjai és egy Európában is ritkaságnak számító első világháborús légvédelmi ágyútalp. A leletek biztonságba helyezése után kezdődhettek meg az egykori erőd építési munkálatai. A közlemény szerint az erőd felújítása egy sok évtizedes adósság törlesztése. A Gellért-hegy csúcsán, turisztikailag kiemelt helyen, az ország egyik legszebb panorámájú pontján a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak - hangsúlyozta a Várkapitányság.

A Citadella és közvetlen környezete kiemelt kormányzati beruházás keretében születik újjá a következő években. A munka 2022-ig tartó első ütemében elvégzik az erőd külső falainak rekonstrukcióját és belső udvarának rendbetételét. A falak átvágásával a kiegyezés utáni népharag fűtötte, 1899-ben megkezdett bontás most szimbolikusan folytatódik, így szabadabbá válik az erőd és a Gellért-hegy két oldala között is egyszerűbb lesz az átjárás. Az erőd keleti oldalán egy látványos lépcsősort alakítanak ki, amelynek segítségével a látogatók a Szabadság-szobor felől könnyen megközelíthetik az erődöt. Új kilátóteraszok is létrejönnek, ahonnan a Citadellára látogatók a jövőben élvezhetik majd a különleges panorámát. Az északi bástyáról az Erzsébet hídra és a pesti oldalra, a keleti teraszról a Szabadság hídra, a déli bástyáról Kelenföldre, míg az ágyútorony épületének tetőteraszáról a Margit-szigetre, a Budavári Palotára és a Széna térre lehet rálátni.

A második ütemben, az ágyútoronyban több mint 1700 négyzetméteren a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos állandó kiállítás készül a Szabadság bástyája címmel. A kiállítás 2023-ban lesz majd látogatható. A most megkezdett munkálatok ideje alatt az erőd körüli sétány és a Szabadság-szobor előtti terasz nem látogatható. A hegy tetejére a Gellért tér felől kerülőúton lehet felérni, amelyet az ösvények, hegyi utak elágazásánál kihelyezett tájékoztató táblák mutatnak majd. Az egyedülálló panoráma az autóparkoló melletti, északi kilátópontról továbbra is élvezhető - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


Ősszel a Balatonnál

Ősszel a Balatonnál 

Több mint ezerötszázan nyitva vannak a Balatonon ősszel is, negyven pincészet kedvezményekkel várja azokat, akik most indulnak a régióba.
CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből

CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből 

A nevezési díjakból 19 884 768 forint gyűlt össze.
Válságban a fesztiválszektor?

Válságban a fesztiválszektor?  

Vegyes képet mutat az idei szezon.
Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon

Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon 

Idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta.
Megvan az év kilátója és turistaháza

Megvan az év kilátója és turistaháza 

A tíz kilátó közül a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó gyűjtötte be a legtöbb kedvelést, szám szerint 1346-et. A turistaház kategóriában a Turistapark Szentlélek lett a nyertes 1822 érvényes szavazattal.
Pénteken Állatok Világnapja

Pénteken Állatok Világnapja 

Egész évben biztosítanak a szeretetükről és az önzetlen odaadásukról- ezen az októberi napon legyenek ők a reflektorfényben.
Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről

Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről 

A bonni eseményen 33 ország magas rangú képviselője vett részt.
Ennyibe kerülhet idén egy  céges karácsonyi parti

Ennyibe kerülhet idén egy céges karácsonyi parti 

A 200 fő feletti vállalatok bajban lehetnek, ha még nem foglalták le a céges karácsonyi események helyszíneit.
Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week

Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség feladatköre 2024 augusztusával kiegészült a Budapest Design Week megvalósításával.
Egyre több dán és svéd turista Budapesten

Egyre több dán és svéd turista Budapesten 

A dánok ugyanezen listán tavaly a tizenhatodik helyen szerepeltek, idén pedig bekerültek a top háromba. 

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.