Így változnak az utazási vállalkozásokra vonatkozó szabályok

A Kormány az európai uniós előírásoknak megfelelően módosította az utazási vállalkozók szakmai tevékenységéért felelős személyekre vonatkozó szakmai követelményeket. Az eddig csak egyetlen képzőhely által szervezett utazásszervezői szakmai minősítő vizsga a jövőben megszűnik. Az új előírások 2015. szeptember 2-tól lépnek hatályba, s nem érintik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő szakmai felelős személyek korábban megszerzett jogosultságát.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A módosítás alapján a tevékenységért felelős személynek továbbra is meghatározott képesítéssel kell rendelkeznie - a szakképesítések listája ide kattintva olvasható. E körbe tartozik például a turisztikai szervező, értékesítő szakképesítéssel, illetve hasonló korábbi OKJ szakképesítéssel vagy magasabb turisztikai, illetőleg idegenforgalmi közgazdász szakképzettséggel, vagy akár más egyéb felsőfokú végzettség. Utazásszervezői, illetve utazásközvetítői engedély esetében e munkakörökben eltöltött szakmai gyakorlati idővel kell rendelkeznie a felelős személynek. A képesítésétől függően a kötelezően előírt szakmai gyakorlat 7 év (középfokú szintű képesítés esetén), 5 év (általános bármilyen felsősokú végzettség esetén) vagy 3 év (turisztikai közgazdász szakképzettség, illetve egyes turisztikai/idegenforgalmi szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettségek esetén). Ezen kívül a szakmai felelős személynek a nyelvismeretét legalább egy felsőfokú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal szükséges igazolnia.

További változás lesz, hogy a jogalkotó újra előírta azt a korábbi szabályt, mely szerint a tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy utazási vállalkozásnál láthatja el ezt a tisztségét. A szakmai felelős személy az utazási vállalkozásnál munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján is elláthatja ezt a tisztségét (pl. megbízási jogviszony), de hetente legalább 20 órában kell a tisztségével összefüggő feladataival foglalkoznia. Az előírás azt a cél szolgálja, hogy a tevékenységért felelős személy a gyakorlatban is részt vegyen az utazási vállalkozás mindennapi tevékenységében, és biztosítsa annak folyamatos szakszerű működtetését. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő utazási vállalkozásoknak 2015. december 31-ig kell leigazolniuk a Hivatal felé, hogy a szakmai tevékenységért felelős személyük megfelel ezeknek az előírásoknak.

Az új követelmények az utazási szakmai szövetségek bevonásával és közreműködésével kerültek kidolgozásra. Mindez a Kormány és a szakmai érdekvédelmi szervezetek között fennálló hatékony és szoros együttműködés eredménye.

A jogszabályok közvetlenül az alábbi weboldalakon olvashatók:

Ide kattintva az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 140/2015. (VI. 9. ) Korm. rendelet olvasható.

Ide kattintva a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi LXVI. törvény olvasható.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.