Így viseli gondját a rászorulóknak a DM

Több, mint 15 000 dm márkás kézfertőtlenítő szert adományozott tavaly decemberben a dm segítő szervezeteknek, hogy hátrányos helyzetben élőket segítsenek a járványhelyzetben.

A dm évek óta aktív a társadalmi felelősségvállalás terén, a támogatási stratégia fókuszában a hátrányos helyzetű családok, gyermekek és az egészséges életmód támogatása áll. Céljuk, hogy saját tevékenységi területükből és kompetenciájukból kiindulva segítsenek. Az elmúlt időszak mindenkinek az életét megnehezítette, a civil szervezetekre a járványhelyzet még nagyobb terhet rótt.

A vírus terjedése elleni védekezéshez az alapvető higiéniai termékek biztosításával tudott leginkább hozzájárulni a drogéria, decemberben ezért több, mint 15 000 dm márkás kézfertőtlenítő gélt adományoztak hátrányos helyzetben élő gyerekek számára. A több, mint 7 millió forint értékű adományból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és az Igazgyöngy Alapítvány is részesült. A segítő szervezetek a hátrányos helyzetű térségekben tanuló iskolásokhoz juttatták el a higiéniai termékeket. A kézfertőtlenítő adományból egy másik sérülékeny csoport tagjait is segítették, a Menhely Alapítvány hajléktalan emberekhez juttatta el az adományt.



Minden civil szervezetnek köszöni a vállalat az áldozatos munkát, amellyel segítettek, hogy ezek az adományok célba juthassanak.

A civil szerveztek segítése mellett a dm kollégák iránti felelőssége is nagy: a járványhelyzet kirobbanása óta arra fókuszálnak, hogy biztosítsák az egészséges munkakörülményeket munkatársaiknak. Kiskereskedelmi láncként a munkavállalóik nagy része az első vonalban dolgozik, így erőforrásaik jelentős részét fordítják az egészségvédelemre, hiszen prioritás a vásárlók és dolgozók védelme.

A dm „Együtt egymásért” név alatt dolgozta ki hosszú távú vállalati felelősségvállalási stratégiáját, amelynek célja, hogy a gazdaság felelős szereplőjeként megtalálják, és felkarolják azokat a társadalmunkat súlyosan érintő problémákat, amelyek megoldásában hatékony segítséget tudnak nyújtani. Az Együtt egymásért név alatt tavaly már négy programot szerveztek meg a gyermekek testi és lelki egészségére fókuszálva. Ezek az Együtt a babákért, a Nap gyermekei, a dm Jótékonysági focitorna és a Giving Friday programok.


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.