Íme az év kilátója és turistaháza

2021-ben is erős versenyben dőlt el, hogy mely építmények kapják az Év Turistaháza és az Év Kilátója kitüntető címet. Az Aktív Magyarország szavazásán a Bölömbika-kilátó és a Szelcepuszta turistaszálló kapta a legtöbb voksot a természetjáró nagyközönségtől.

Az Aktív Magyarország a tavalyi évhez hasonlóan idén is meghirdette az Év Kilátója és az Év Turistaháza pályázatokat, melyekre a nagyközönség küldhette be kedvenceit. A több tucat beküldött kilátó és szálláshely közül szakmai szűri választotta ki a 10-10 legjobbat, melyek aktív turisztikai szempontból kiemelkedőek. A döntős mezőnybe csak jó állapotú, rendezett környezetű célpontok kerülhettek be, melyek izgalmas turistautak vagy vízi turisztikai útvonalak mentén fekszenek, így sokan megfordulnak ezeken a helyeken. A pályázat célja az volt, hogy minél többen válasszák a természetet a szabadidejük eltöltésére, hiszen ez nemcsak a világunk jobb megismeréséhez segít hozzá, hanem testileg és lelkileg is egészségesebb életet élhetünk ezáltal - olvasható az Aktív Magyarország holnapján.

A csodás kilátás sok kirándulás csúcspontja. Éppen ezért nem véletlen, hogy 3368 szavazattal a Tisza-tó fölött őrködő Bölömbika-kilátó lett az Év Kilátója. Az idén átadott építmény különlegessége, hogy csak vízi úton lehet megközelíteni, amihez csónakba, kajakba, kenuba kell szállni vagy SUP-ra kell pattanni. Kikötés után egyből egy lépcsősor vezet a magasba, ahonnan bele lehet feledkezni a tó kevésbé forgalmas, de annál izgalmasabb panorámájába.



Az Év Turistaháza címet az Országos Kéktúra útvonalán fekvő Szelcepuszta turistaszálló nyerte el 1139 szavazattal, amely így idén az ország kedvence lett. Nem is csoda, hiszen a minden irányban több mint hat kilométernyi erdővel körülvett szálláshelyen csak a madárének és a fák susogása töri meg a csendet az Aggteleki-karszt erdeiben. A turistaház, amely egyben erdei iskolai bázishelyként is működik, egyedülálló geológiai képződmények és cseppkőbarlangok ölelésében fekszik, a rendkívül gazdag flóra és fauna pedig a természet olyan kincsestárai, melyek garantálják a különleges élményeket.



A szavazás végeredménye a következő:

Az Év Kilátója 2021:                                             

    Bölömbika kilátó – 3368 szavazat
    Szent Korona-kilátó – 2815 szavazat
    Kardosfai-kilátó – 2288 szavazat
    Sástó kilátó – 2172 szavazat
    Lila-hegyi kilátó – 1926 szavazat
    Kéz-kilátó – 1603 szavazat
    Őrtorony-kilátó – 1181 szavazat
    Gloriette-kilátó – 1032 szavazat
    Csergezán Pál-kilátó – 631 szavazat
    Tepke-kilátó – 437 szavazat

Összesen: 17453 szavazat


Az Év Turistaháza 2021:

    Szelcepuszta turistaszálló – 1139 szavazat
    Szalajka-ház – 952 szavazat
    Pohánka vendégház – 701 szavazat
    Somoskőkőújfalui Kirándulóközpont – 670 szavazat
    Százesztendős Révészház Apartman – 586 szavazat
    Gyopár Kulcsosház – 533 szavazat
    Agostyáni kulcsosház – 474 szavazat
    Roth Turistaház – 451 szavazat
    Anna vadászlak – 352 szavazat
    Ivánka Szálló – 230 szavazat

Összesen: 6088 szavazat


Ha elvonulva a város zajából...

Ha elvonulva a város zajából... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.