Jégpálya és sátorkoncertek

Koncertek, újcirkuszi produkciók, bábelőadások és egyéb családi programok is helyet kapnak november 30-tól a Müpa Kultúr Kültérben; a Müpa oldalában felhúzott sátornál idén is megnyitják a Müpa Jégpályát.

A Müpa Kultúr Kültérben egészen az év végéig váltják majd egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb előadások és koncertek. A sátorba visszatér a Recirquel téli újcirkusz-meséje, a Kristály, amely december 14. és január 5. között összesen 28 alkalommal lesz látható.

Hétvégente délelőttönként a legkisebbeket az ünnephez kapcsolódó bábelőadások és gyerekkoncertek várják. A Mesebolt Bábszínház egy Grimm-klasszikust, Holle anyó történetét kelti életre, a Harlekin Bábszínház zenés maszkjátéka pedig Jézus születését meséli el. A Kaláka Betlehemes koncerttel jelentkezik, a Hahó együttes adventi ökobuliján a gyerekek a környezettudatosság alapjait is megismerhetik, míg a Kéknyúl Family matiné rock koncertet ad.  

Az esti órákban a sátorban koncerteket élvezhet a közönség, így például a magyar folk- és világzenei színtér egyik legnépszerűbb énekese, Bognár Szilvia férjével közösen életre hívott formációjával érkezik, a Benkó Dixieland Band Nagy Iván harsonás-énekes vezetésével elindított egy régi-új zenekart, akik most karácsonyi dixie-kalandozással térnek vissza a Müpába. Hétköznaponként a Müpa partneriskoláinak szervezett programok színesítik a sátor kínálatát. Az általános iskolások többek közt Szalóki Ági, a Veronaki zenekar, Malek Andi és az EszeMent Band illetve Mihályi Réka és zenekara koncertjén vehetnek részt.

Idén is lesz Müpa Jégpálya. A csaknem 350 négyzetméteres korcsolyapályán egyszerre akár 80 ember is hódolhat az egyik legnépszerűbb téli sportnak; az ingyenes jégpálya az időjárástól függően egészen januárig üzemel majd.
További információ: https://www.mupa.hu/programok/kultur-kulter 

 

 

Forrás: MTI


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.