Jön az ország egyik legmenőbb éjszakai futása

A Tokaj by Night Run futásra óriási az érdeklődés már országhatáron túlról is, ezért a szervezők úgy döntöttek, idén limitálják az indulók számát.

Érdemes tehát minél korábban bebiztosítani a helyet a sportos ám egyben turisztikai eseményre. Ezidáig közel 300-an neveztek, de még az utolsó két hónapban több száz nevezőt várnak az egyedi eseményre.

A táv 5 km és 10 km lesz, de sokan úgy tervezik, lesétálják a távot, hiszen itt erre is lehetőség nyílik!

2024.június 28-án éjszaka Tokajban a minden az éjszakai fényélményről szól majd.

Tokaj Night Run
Tokaj Night Run
Fotó: Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.

A természet ölelésében található Fesztiválkatlan nem mindennapi rajthelyszín lesz

A futóútvonalon pedig egy körön belül találkozik a múlt és a jelen, vagyis a futók áthaladnak a történelmi belvároson is, és a nemrégiben átadott, a Tokaji-hegyet megkerülő kerékpárút egy szakaszán is. A rendezvény egyik legkülönlegesebb része sokak szerint az Erzsébet királyné hídja lesz, amelyen a futók többször is áthaladnak majd.

A nemzetközi futóversenyen kötelező lesz a fejlámpa viselése, de nemcsak ettől lesz ragyogó a tokaji péntek éjszaka.  A szervező Tetterő Egyesület különleges fellépőket is tartogat az estére, s természetesen díjazza majd a korcsoportok legjobbjait is. Ez egy igazi csapatépítő, éjszakai buli futás lesz az időmérős futóverseny mellett. Amatőröket, profikat, fiatalokat, időseket egyaránt várnak a szervezők.


Családokat szólít meg két Budapesthez közeli fürdő

Családokat szólít meg két Budapesthez közeli fürdő 

A pesterzsébeti és a csillaghegyi strand így ünnepli Nagy-Budapest születésnapját.
Magyarország a külföldi munkavállalók számára a legvonzóbb országok között

Magyarország a külföldi munkavállalók számára a legvonzóbb országok között 

A Remitly legújabb „Immigrációs Index” című felmérése 82 országot rangsorolt, amelyek a legvonzóbbak a külföldről érkező munkavállalók és bevándorlók számára 2025-ben.
Történelem és turizmus: Vácott tartották a MUISZ tavaszi közgyűlését

Történelem és turizmus: Vácott tartották a MUISZ tavaszi közgyűlését 

A turizmus aktuális trendjei és kihívásai, Vác történelmi és kulturális értékei és a vallásturizmus is kiemelt figyelmet kapott.
Közlekedést érintő változások a nemzeti ünnepen

Közlekedést érintő változások a nemzeti ünnepen 

A BKK azt javasolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy kerüljék el a belvárost.
Összeült a zsűri – hamarosan indul a Klasszis TopDesign 2025

Összeült a zsűri – hamarosan indul a Klasszis TopDesign 2025 

Ahol a vendégvárás megjelenése kerül reflektorfénybe.
Megnyílt a Magyar Zene Háza legújabb kiállítása

Megnyílt a Magyar Zene Háza legújabb kiállítása 

LISTEN. – Zenei utazás a világ körül címmel megnyílt a Magyar Zene Háza harmadik időszaki kiállítása, mely világkörüli utazásra hívja a látogatókat.
Bringás gasztrotúra, badacsonyi borok és izgalmas falatok

Bringás gasztrotúra, badacsonyi borok és izgalmas falatok 

Összesen 7 fő helyszín és 6 kiegészítő helyszín került fel az idei térképre.
Hajnali napfelkelte koncert, házfalakon suhanó táncosok: jön a Jazzfest

Hajnali napfelkelte koncert, házfalakon suhanó táncosok: jön a Jazzfest 

Az elmúlt évek bizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost.
Bezárt a Fővárosi Állatkert állatsimogatója

Bezárt a Fővárosi Állatkert állatsimogatója 

Hétfőtől határozatlan időre bezárja állatsimogatóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, döntésüket elővigyázatossági okokkal indokolták.
Százezrek mozdulnak egyszerre a gerincsérültekért

Százezrek mozdulnak egyszerre a gerincsérültekért 

Tavaly 8,1 millió eurót gyűjtött össze a jótékonysági futás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.