Jubilál a Haris Travel Club

A törzsutasok számára huszadik alkalommal, február 10-én, szombaton rendezte meg a Haris Travel Club Reneszánsz királyi lakoma elnevezésű szezonnyitó kirándulását, melyen az előző nap megjelent friss, ropogós nyári katalógusukat is átadták.

Ezt a programjukat 2000-ben az első színes katalógusuk megjelenése alkalmából szervezték, és az olyan jól sikerült, már nem múlik el olyan év, hogy a hagyománynak megfelelően ne tartanának reneszánsz lakomát. Hét autóbusszal indultak, első állomásuk a Belvárosi Plébániatemplom volt, ahol orgonakoncertet hallgattak meg, majd egy rövid hajókirándulás során ismerkedhettek meg a főváros Duna menti nevezetességeinek egy részével.

Autóbusszal Esztergomba érkezve megnézték a Prímás palotában lévő Keresztény Múzeum gazdag festészeti gyűjteményét, majd az Esztergomi Főszékesegyház következett. Átutaztak Párkányba is, ahonnan a vélemények szerint a legjobb a rálátás a Főszékesegyház épületére.

Az út során mindenki megkapta a friss nyári katalógust, amelyben új helyszínek és különleges úti célok sorakoznak, és hogy mindez látványos is legyen, a tervezett utak kiemelkedő érdekességeit videofilmen is bemutatták.

Végül elérkeztek a 20. jubileumi reneszánsz királyi vacsora színhelyére, a visegrádi Reneszánsz étteremhez, ahol valóban királyi lakomával várták a mintegy 300 embert. Bár a kulturális programot  évente változtatják, színesítik, de a lakoma helye mindig azonos.

Az iroda ügyvezetője szerint ilyen vastag katalógusuk még nem volt. Száz országba szerveznek utakat, szerepelnek a kiadványban egy, vagy egy-két napos kirándulások és több napos hajóutak is.

- Kiemelkedően sikeres évet tudhatunk magunk mögött, reméljük, hogy az újdonságoknak és a fix utaknak köszönhetően hasonló jó év elé nézünk – mondta Haris Richard.

Az utak felét már nagyjából ismerik azok a törzsutasok, akik nézik weboldalukat, ezért fordulhat elő, hogy van a katalógusban olyan út, amelyre kevés a hely.

Újdonságként szerepel Madagaszkár, a 17 napos utat Mauritiussal kombinálták, mintegy bemutatva az ellentétek világát. Tíz év után visszakerült Etiópia az úti célok közé, Abesszína történelmi emlékei nyomában címet viselő körutazásuk. Számtalan programjuk ismétlődik, eltérő útvonallal lehet menni az USA-ba és Kínába.

Nagy érdeklődésre számít a három országot bemutató kirándulás: Kazahsztán – Üzbegisztán – Türkmenisztán. Szintén vonzóak hajóútjaik is, kiemelkedő ebben az alaszkai út.

 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.