Kamuton is látták a két lóerős lakókocsit

A Békés megyei Kamuton is átkelt a napokban egy furcsa lakókocsi, amelyet két ló húzott. 

Amint arról a Beol.hu beszámolt, egy német-francia nyugdíjas házaspár járja Európát a nem mindennapi lakó-lovaskocsival. Több Békés megyei településen láthattuk őket a napokban, hétfőn hagyták el az országot, s mentek át Romániába.

A sarkadi sportpálya mellett – ahol a hétvégén parkoltak –, természetesen rátértünk útjuk céljára. Kiderült, hogy Oswald Hoepfner nyugalmazott németországi biológiatanár, míg a párja, Anne Labbé gyerekeknek ír könyveket, nem is kis sikerrel, hiszen némi internetes böngészés után világossá vált, hogy több díjat elnyert már. – Persze ebből a kalandból is születik majd könyv – árulta el a műhelytitkot.

Tavaly kelt útra a lovas szekér Franciaországból, hogy aztán Olaszországon, Ausztrián és hazánkon át Romániába jussanak. Hogy aztán tavasszal merre veszik Romániából az irányt, az még kérdéses, gondolkodnak azon, hogy Magyarországon, Szlovákián keresztül mennek Lengyelországba, majd onnan haza, Franciaországba, de az is lehet, hogy átvágnak Ukrajnán.

Lovaikkal egyébként napi 15-20 kilométert tudnak megtenni, mellékutakon közlekednek. Mindig találnak egy helyet, ahol rövidebb-hosszabb pihenőre megállhatnak. Olaszországban nehezebb volt ezt megoldani, Magyarországon jóval könnyebb.

Megkérdeztük tőlük azt is, hogy milyennek látják a magyarokat. – Ahogy nyugatról keletre haladtunk, egyre barátságosabbak lettek – mondta Oswald. – Nem azt mondom, hogy a nyugati országrészben élők nem segítettek, de itt valahogy kedvesebbek az emberek. Sokan jönnek, kíváncsiak, szeretnék megnézni közelről is a szekerünket, s hoznak is ezt azt. Főleg a lovainknak, Noé-nak és Océané-nak...

A nem mindennapi pár nászútja az interneten is nyomon követhető, a www.tete-de-mulet.org.uk honlapon. 


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.