Készen áll a nyárra a Plázs Siófok

A Siófoki Nagystrand homokos „tengerpartja”, a Plázs Siófok idén is úgy készül, hogy fix pontja legyen a balatoni nyárnak. Bízva abban, hogy a szezonban zöldre vált a bulilámpa, a hazai pop-rock-party élet legismertebb előadói már ott sorakoznak a Plázs programnaptárában, sőt több nemzetközi sztár is várja, hogy idén a Balaton-part legluxibb strandján léphessen fel.

„A vírus szinte teljesen átírta az életünket, de bízunk benne, hogy feledtetve a nyomasztó bezártságot, a nyár már a szabadságról fog szólni” – mondta Barna György, a Plázs főszervezője, hozzátéve, hogy igyekeznek idén is mindenre felkészülni és többféle forgatókönyvvel várják a vendégeket a startra, a naptár pedig már most tele van programokkal. Többek között nappali beach partykkal, foci EB szurkolói zónával és változatos zenei stílusokat felölelő koncertekkel és bulikkal készülnek az idei nyárra.



Az összes dátum és fellépő bejelentésére hamarosan érkezik, de az már biztos, ahogy eddig is, péntekenként Metzker Viktória és meghívott barátai rendelnek majd az Arénában és többek között Majka & Curtis, Horváth Tamás, a Follow The Flow és az Edda is tiszteletüket teszik a Balaton-parton, sőt külföldi előadókban sem lesz hiány.



Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.