Két év kényszerpihenő után idén ismét Balaton Sound

Nagy nevekkell tér vissza két év szünet után  Magyarország legmenőbb vízparti fesztiválja Zamárdiban.

A szervezők első körben 24 világsztár nevét jelentették be, köztük olyanokat, mint a dj világranglistán második Martin Garrix, a kívánságlisták állandó éllovas duója, Dimitri Vegas & Like Mike, az álarc mögé rejtőző világsztár, Marshmello, a Sound egyik legnagyobb közönségkedvence, a magyar feleséget választó Timmy Trumpet vagy a svéd house fenomén, Alesso.

A nagy visszatérők mellett olyan „elsősoundozók” is elfogadták a fesztivál meghívását, mint a kazah, vasúti mérnökből lett Grammy–díjas dj, Imanbek, a Dj Mag top 100 világranglistán negyedik helyre berobbant Alok vagy a friss brit awards díjazott Becky Hill.

A műfaj egyik legnagyobb klasszikusaként számontartott techno dj, Paul Kalkbrenner is fellép majd idén nyáron Zamárdiban, akit hamarosan további nevek követnek az underground elektronikus zene képviselői közül.

 

“A kezdetektől arra törekedtünk, hogy a szolgáltatások, a látvány és a zenei felhozatal egyaránt nemzetközi mércével mérve is a legjobbak közé sorolja a fesztiválunkat. Ennek jegyében a két kihagyott év után olyan visszatérést terveztünk, ami felejthetetlen lesz a fesztiválbeach történetében”, mondta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője.

A járvány okozta kényszerszünetben a szervezők újabb három évre megállapodtak Zamárdi városával a folytatásról, így június 29. és július 2. között újra visszatér a fesztiválélet a Balaton déli partjára.

 A fellépők eddigi listája:

Június 29-én Martin Garrix, Lost Frequencies, Yellow Claw, Carnage, Becky Hill, Moksi

Június 31-án Dimitri Vegas & Like Mike, Paul Kalkbrenner, Jonas Blue, Alok, Malaa, Modestep Live

Július 1-jén Marshmello, Timmy Trumpet, Imanbek, Dillon Francis, Nervo, Sikdope

Július 2-án Alesso, Robin Schulz, Vini Vici, Paul van Dyk, Topic, Blastoyz

Forrás: Turizmus Online


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.