Ki pályázhat az Új Közlekedési Múzeum megépítésére?

Lezárult az Új Közlekedési Múzeum nemzetközi tervpályázatának előminősítési szakasza: a 11 meghívott építésziroda mellett négy újabb pályázó kapott lehetőséget a megmérettetésen való részvételre. Az Északi Járműjavító területén megvalósuló fejlesztésre kiírt pályázatra világszerte összesen 90 érvényes részvételi jelentkezés érkezett - közölte kedden A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

A múzeum a pályázat 2018 augusztusi kiírását megelőzően tizenegy hazai és külföldi építészirodát kért fel a részvételre. Az előminősítés során a meghívottak mindegyike referenciákkal igazolta, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek.

A fennmaradó négy helyre bármely tervező jelentkezhetett, aki teljesítette ugyanezen szakmai kritériumokat. A világ minden tájáról és Magyarországról beérkezett 90 érvényes részvételi jelentkezés közül az előminősítési szakasz végén a múzeum négy sikeres jelentkezőt választott ki – a beadott referenciák rangsorolása alapján –, akik csatlakozhatnak a tervezési szakaszba bejutó tizenegy meghívotthoz.

A nemzetközi tervpályázat eredményhirdetése 2019 első negyedévében várható, a beadott pályamunkákat rangos hazai és külföldi szakemberekből álló bírálóbizottság értékeli Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója elnökletével, a zsűri társelnöke dr. Makovényi Ferenc, a Magyar Építész Kamara elnökségi tagja.

Hogy legyen mit olvasni, íme a 15 iroda ismertetése:

3H Építésziroda
Az 1994-ben Csillag Katalin és Gunther Zsolt által alapított magyar építésziroda történelmi környezetben megvalósuló, az építészeti örökséget újraértelmező munkái közül említést érdemel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenleg megvalósítás alatt álló zugligeti campusfejlesztése, a pannonhalmi apátsági bazilika belső terének rekonstrukciója, valamint a szegedi Dóm új felújítása és látogatóközpontja.

Amanda Levete Architects Ltd.
Az AL_A brit építésziroda alapítója, Amanda Levete a rangos RIBA Stirling Prize birtokosa. A 2016-ban átadott lisszaboni MAAT (Museum of Art, Architecture and Technology) múzeumot fennállása első másfél évében 750 ezer látogató kereste fel, és portugál főváros új építészeti ikonjává vált. Az AL_A közelmúltbeli munkái közül kiemelkedik a londoni Victoria and Albert Museum földalatti bővítése és a párizsi Galeries Lafayette nagyáruház rekonstrukciója.

Atelier Brückner GmbH
A német Atelier Brückner építésziroda az elmúlt két évtizedben több mint egy tucat múzeumi projektben vett részt világszerte. A müncheni BMW Museum átalakítását 19 szakmai díjjal ismerték el, Zwickauban az Audi egykori „ősgyárában” elhelyezett autómúzeumot kortárs épületszárnnyal bővítették. Az Atelier Brückner tervezhette meg a brüsszeli Európai Parlament látogatóközpontját, a Parlamentariumot, valamint a Svájci Nemzeti Régészeti Múzeum rekonstrukcióját.

Bjarke Ingels Group
A dán Bjarke Ingels Group, vagyis a BIG a 2010-es években lett a világ egyik legismertebb építészeti irodája, amely különösen az innovatív és fenntartható megoldások alkalmazásáról ismert. A billundi Lego House hatalmasra nagyított lego építőkockákra emlékeztető épülete játékosságával fogja meg a látogatót, de ők tervezték meg a Dán Tengerészeti Múzeum új épületét, valamint a városi köztér fogalmát merészen újraértelmező koppenhágai Superkilen parkot is.

Caruso St John Architects
A brit építészirodát 1990-ben alapította Adam Caruso és Peter St John, 2016-ban elnyerték a Stirling Prize szakmai díjat a londoni Newport Street Gallery épületegyütteséért, amelyet védett ipari épületek átalakításával hoztak létre. Ugyancsak a történelmi környezet és a kortárs múzeumi elvárások összeegyeztetése volt a feladatuk a Tate Gallery Millbank-projektjénél, valamint a V&A Museum Bethnal Green-i Gyermekmúzeumának áttervezése során.

CÉH Zrt. + Foster & Partners
A brit Foster & Partners építésziroda évtizedek óta a világ építészeti élvonalához tartozik, olyan „landmark” minőségű alkotásokkal, mint a berlini Reichstag rekonstrukciója, a British Museum nagy udvarának átalakítása, a washingtoni Smithsonian Institution udvarának lefedése, vagy éppen a londoni Imperial War Museum átalakítása. Az új Közlekedési Múzeum tervpályázatán magyar partnerükkel, a CÉH Zrt-vel közösen indulnak.

David Chipperfield Architects
David Chipperfield brit építész 30 éves pályafutása során a legrangosabb szakmai elismerések – köztük a Stirling Prize, a Deutscher Architekturpreis és az Európai Unió Kortárs Építészeti Díja – birtokosa lett. Az általa tervezett múzeumok közül világhírű a berlini Neues Museum minimalista rekonstrukciója, de az 1950-es évekből származó esseni Museum Folkwang bővítése, a zürichi Kunsthaus és a Neue Nationalgalerie jelenleg zajló átalakítása is figyelmet érdemel.

Diller Scofidio + Renfro
Elizabeth Diller, Ricardo Scofidio és Charles Renfro építészirodája 1979-es alapítása óta sorra nyeri el a legjelentősebb amerikai múzeumi projekteket, leghíresebb alkotásuk mégis egy rendhagyó park: az elhagyott magasvasútból kialakított New York-i High Line. Munkásságukból kiemelkedik a bostoni Institute of Contemporary Art, a New York-i Museum of Modern Art (MOMA) jelenleg is tartó, több fázisból álló bővítése, valamint a moszkvai Kreml szomszédságában található Zarjadije park.

Eisenman Architects/Beyer Blinder Belle
Peter Eisenman a kortárs amerikai építészet nagy öregjének számít, akinek munkássága évtizedeken és stílusokon ível át. Berlini Holokauszt-emlékmű monumentális és megrázó alkotás, amely a gonosz banalitását tette átélhetővé egy történetileg különösen terhelt helyszínen. A Beyer Blinder Belle cég az átgondolt műemléki helyreállítások specialistája, legyen szó akár a New York-i Ellis Islandről, az Amerikába irányuló bevándorlás múzeumáról, vagy a Grand Central pályaudvar felújításáról.

Építész Stúdió Kft.
Az Építész Stúdió Kft. tervezőcsapata 2010-ben a pécsi EKF-évre felépített Kodály Központ koncert és konferenciaközponttal az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb, a szakma és a közönség által egyaránt elismert kortárs kulturális épületét alkotta meg. Munkáik közül említést érdemel a Széll Kálmán tér rekonstrukciója, amely a korábban lepusztult csomópontot ismét színvonalas városi köztérré változtatta, valamint a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium finom eszközökkel kivitelezett bővítése.

gmp International GmbH
A gmp Architekten, vagyis Gerkan, Marg und Partner 1965 óta az egyik legtekintélyesebb német építésziroda, amely világszerte rengeteg nagyszabású kulturális fejlesztésben vett részt. Munkáik közül említésre méltó a pekingi Kínai Nemzeti Múzeum rekonstrukciója, Berlin új Főpályaudvara, a vietnámi Hanoi Museum, a mannheimi Kunsthalle kibővítése és az 1969-es drezdai Kulturpalast modernizációja.

KÖZTI Zrt.
A KÖZTI Zrt. majdnem hét évtizedes múltra tekinthet vissza a hazai középületek tervezésében. Ha csak az elmúlt évtized gazdag terméséből válogatunk, kiemelhetjük a megvalósult munkák közül a Várkert bazár műemléki helyreállítását, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt csarnokát, a Kossuth Lajos tér átfogó rekonstrukcióját, valamint a jelenleg építés alatt álló új Puskás Ferenc Stadiont.

Lacaton & Vassal Architectes
Anne Lacaton és Jean-Philippe Vassal francia építészek minden sztárallűrtől mentes, nem hivalkodó, finoman elegáns alkotásaikkal váltak ismertté. Ismertebb munkáik közé tartozik az 1937-es párizsi Palais de Tokyo kiállítási palota átalakítása, valamint a régi hajóraktárból kialakított FRAC Dunkerque. Több franciaországi szociális lakásépítési projekt mutatja, hogy az építészet társadalmi felelősségét kiemelt fontosságúnak tartják.

Reichen et Robert & Associés / Ralph Appelbaum Associates / PLANT Atelier Kis Péter
A Bernard Reichen és Philippe Robert francia építészpáros komoly tapasztalatokkal rendelkezik egykori ipari épületek kulturális hasznosításában. Ismertebb munkáik közé tartozik a párizsi Grande halle de la Villette vágóhídcsarnok kulturális célú rekonstrukciója és a Le Havre-i Docks Vauban kikötőegyüttes átalakítása. Az új Közlekedési Múzeum tervpályázatán partnerségre léptek az elsősorban kiállítástervezőként ismert Ralph Appelbaum céggel, valamint Kis Péter magyar építészirodájával.

Schmidt Hammer Lassen Architects / Perkins+Will / BuroHappold Engineering / JAC Studios
Az 1986-ban alapított dán Schmidt Hammer Lassen építésziroda legismertebb alkotásai Skandináviában találhatók, de Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon és a Távol-Keleten is több jelentős kulturális fejlesztés fűződik a nevükhöz, így a koppenhágai Dán Királyi Könyvtár fekete gyémántnak becézett épülete, a látványos belső terű Malmö Live koncertterem és a kanadai Halifax Central Library. Az új Közlekedési Múzeum tervpályázatán az amerikai Perkins+Will építészirodával, a BuroHappolddal és a dán JAC Studiosszal alkotnak partnerséget.


Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.
NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti

NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti 

Hangsúlyozták, hogy ebből kiindulva a kormány csak Budapesten kívánja szigorítani a rövid távú lakáskiadás szabályozását.
Ilyen még nem volt: már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra!

Ilyen még nem volt: már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra! 

Formaruha kreatív látványterv pályázat indul a Klasszis TopDesign keretein belül.
"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról

"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról 

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára.
Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon

Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon 

Megnyílt a Virág Judit Galéria ingyenes aukciós kiállítása - remekműveket láthat a közönség.
Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről

Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről 

A lakosság többsége szigorúbb feltételekkel, de engedné az Airbnb-k működését.
FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről

FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről 

A Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem elismert szakértői, és iparági vezetők osztották meg gondolataikat arról, hogy hogyan lehetne elősegíteni a vidéki turizmus fejlődését és sikerességét a képzések révén.
Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor

Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor 

A főváros egyik legextrémebb drónshowja következik október 11-én 19:30-tól.
Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI

Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI 

Hetvenöt éves Magyarország legnagyobb múltú építészirodája.
Ősszel a Balatonnál

Ősszel a Balatonnál 

Több mint ezerötszázan nyitva vannak a Balatonon ősszel is, negyven pincészet kedvezményekkel várja azokat, akik most indulnak a régióba.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.