Az első helyezettek és a különdíjas nettó 2 millió forintos, a második helyezettek 1 millió forintos, a harmadik helyezettek 500 ezer forintos díjazásban részesültek.
Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója a hétfő esti díjátadón elmondta: a 2019-ben útjára indított fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal bemutassák Magyarország büszkeségeit, és a magas színvonalú alkotásokon keresztül tovább fejlődjön a magyar vizuális kultúra.
Az idei megmérettetésen műkedvelő fotográfusok ugyanúgy indultak mint professzionális alkotók, a pályázatra 43 ezer alkotás érkezett.
Az idei zsűri tagjai voltak Haris László fotóművész, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Szalontai Ábel Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára; Csörögi Dóra természet-, és táncfotográfus, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, az év természetfotósa és a magyar természetfotó nagydíjasa; Kurucz Árpád sokszorosan díjazott és elismert fotográfus, a 2010-es Picture of the Year fődíjasa, valamint Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es pályázat közönségdíjasa.
Természet kategóriában:
első helyezést ért el Daróczi Csaba Nyuszt a rengetegben című képével, második lett Makovics Kornél Át a sötét oldalra, míg harmadik helyen Radisics Milán végzett A mókus ugrik az istállóban című fotográfiájával.
A táj kategória győztese lett:
Somogyi Csaba Balatonfenyvesi viharvadászat című fotójával, második Szirányi István lett Dunai hajós című fotójával, harmadik pedig Ángyán Krisztián Megyeri híd – másképp című képével.
Az építészet kategóriában:
első helyén végzett Csudai Sándor Szabadság-szobor című felvételével, második lett Pfundt Tamás Pirulamis, harmadik pedig Kiskarándi Nánásy Ilona Irányok című képe.
Kultúra kategóriában:
első helyezett lett Török Máté Gryllus Vilmos című képével, második helyen Hullan Zsuzsa végzett Fények és árnyékok a színpadon című felvételével, míg harmadik lett Andrea Paolini Merlo Beauty of Diversity című fotográfiája.
A sport kategória:
győztese Balogh Dávid Víz és Ritmus sorozata, második Oládi Péter Szétadtuk a shotgunt! című sorozata, míg a harmadik helyen végzett Jani Martin Gól! című felvétele.
Életképek kategóriában:
Horváth Csaba Tamás lett az első Tűztáncosok című képével, második Simon Győző Hévíz ősszel, míg harmadik helyen végzett Holczer Tibor Indulásra várva című fotója. A zsűri különdíját Czimbal Gyula érdemelte ki Kortárs képzőművészeink című sorozatával.