Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken

A Budapest Design Week a legátfogóbb, legtöbb programot magában foglaló, a fővároson is túlmutató kreatívipari eseménysorozat, mely egyben a designszakma éves hazai seregszemléje is. Idén több mint 20 000-en látogatták meg a Budapest mellett Pécsett és Sopronban megrendezett közel 130 design programot. A design hét központi eseményét, a Red-dot díjas 360 Design Budapest kiállítást is nagy népszerűség övezte.

A Budapest Design Week során a fővárosban 109, míg Pécsett 11, Sopronban 7 program várta a design iránt érdeklődőket. Az október 10. és 20. között megrendezett eseménysorozat alatt nemcsak kiállításokon lehetett felfedezni a magyar kreatívipar újdonságait, hanem előadásokon, könyvbemutatókon, vásárokon és aukciókon is részt lehetett venni, sőt a vállalkozókedvűek egy-egy designer vezetésével saját designtermékeket is készíthettek. Emellett műhely bejárások, gasztro- és zenei programok, valamint divatbemutatók is színesítették a programkínálatot.

A Budapest Design Week során a designt és a kreatívipart ünnepeljük és azokat az alkotókat, gyártókat, formatervezőket és szakmai szereplőket, akik lehetővé teszik, hogy a magyar designiparra nemzetközi szinten is büszkék legyünk. Idén a design hét új mérföldkövet jelentett, hiszen az évről-évre növekvő érdeklődés rámutatott, hogy a magyar design nemcsak hazánkban, hanem régiós szinten is nagyobb figyelmet kap. A Budapest Design Week és a 360 Design Budapest kiállítás a Magyar Divat & Design Ügynökség integrált szervezésében valósult meg. Ezzel két kulcsfontosságú program egyesült, amelyek egymást erősítve járulnak hozzá a magyar design nemzetközi szintre emeléséhez és  rámutatnak arra, mennyit fejlődött a magyar formatervezés az elmúlt években

– mondta Jakab Zsófia kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos, az MDDÜ vezérigazgatója.

 

Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója
Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója
Fotó: HFDA / The Sparkle Content

Hazai és külföldi alkotók, fenntartható technológiák

Míg a Budapest Design Week kifejezetten a hazai márkáknak nyújtott bemutatkozási lehetőséget, a design hét központi eseménye, a 360 Design Budapest kiállítás a legkiválóbb hazai alkotók mellett holland, ukrán, szlovák, cseh, lengyel és osztrák designerek termékeit is prezentálta. A kiállított tárgyak innovatív tervezési megközelítéseket, kézműves technikákat, fenntartható technológiákat vagy az alkotók egyedi know-how-ját mutatták be, mindemellett a legmodernebb gyártási módszereket is sok esetben ötvözték.

Az ötödik alkalommal megrendezett, számos hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett esemény idén is közönségkedvenc lett: közel 5000 látogató érkezett a közel 300 bútorból, lakberendezési kiegészítőből, illetve ipar és képzőművészeti alkotásból álló tárlat megtekintésére.

Az exkluzív tárlatvezetéseken keresztül pedig közel 1000 látogató ismerte meg egy-egy elismert iparági szakember, művész, zenész, író vagy költő személyes történetein keresztül a kortárs tárgykultúrát bemutató tárlatot.

A kiállítást szervező Magyar Divat & Design Ügynökség a kiállítás kapcsán célul tűzte ki, hogy minél szélesebb körben megismertesse a közönséggel a design-és kreatíviparban rejlő lehetőségeket, a kortárs és kulturális értékek sokszínűségét. Így az elmúlt években a 360 Design Budapest azon túl, hogy a kortárs formatervezés egyik meghatározó helyszíne lett, a tudásátadásnak és az iparági versenyképesség növelésének is eszközévé vált. A kreatív ágazatok szereplői közötti együttműködések ösztönzését szem előtt tartva a szakképzési és felsőoktatási intézmények tanulói és oktatói is meghívást kaptak a rendezvényre.

Az interaktív, élményalapú tárlatvezetésre az ország minden tájáról óriási volt az érdeklődés.

Összesen 7 szakoktatási és szakképzési intézményből 230 tanuló és egyetemi hallgató érkezett, hogy élményalapú tárlatvezetéseken keresztül kapjon betekintést a kortárs design irányzataiba és meghatározó szereplőinek munkásságába, ezáltal pedig a szektor versenyképességéről és karrierlehetőségeiről is képet szerezhettek a jövő generációjának képviselői. A 360 Design Budapest emellett a tervezőknek és gyártóknak is találkozási lehetőséget teremtett. A 'Meet the Designer and Manufacturer' program a szakmai együttműködések, diszkurzusok létrejöttét segítette, ugyanakkor a kiállítás látogatói személyesen is megismerhették a kedvenc designmárkáikat az esemény keretében.


Fotó: HFDA / The Sparkle Content

A rendezvény digitális jelenléte is kiemelkedő eredményeket ért el. Aki a Nyugati Pályaudvar patinás épületében lévő tárlatot nem tudta meglátogatni, online is megnézhette a kiállítást A közösségi média felületein több mint egymilliós elérést ért el a 360 Design Budapest kiállítás, tovább növelve a magyar design nemzetközi láthatóságát.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.