Koncesszió a BKV reklámhelyeire

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) tárgyalásos közbeszerzést írt ki a budapesti közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklámcélú hasznosítására koncesszió keretében  - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A felhívás részletezi a reklámhelyek mennyiségét, illetve nagyságát. Eszerint az ingatlanok területén kialakított vagy kialakítható felület 12 ezer 500 négyzetméter, amelynek a 30 százaléka használható fel reklám céljára. A metróállomások területén 20 vetítőfelület található, de ezek száma duplázódik. Az autóbuszok száma 1571, a troliké 190, a villamosoké pedig 632. Enmellett 294 HÉV-jármű és 454 metrókocsi hordozhat reklámot.

A metrókocsikra vonatkozó adat 2018-tól érvényes, a jelenlegi kocsiszám nem szerepel a kiírásban. Az ajánlatkérő fenntartja a jogát arra, hogy a járművek darabszámát 10 százalékkal csökkentse. A koncesszió négy évre szól. A nyertesnek a koncessziós díj megfizetésére biztosítékot kell letennie, amely a szerződésbe foglalt érték 5 százaléka, de legfeljebb 120 millió forint.

A koncessziós díjat előre, átutalással, forintban kell megfizetni. Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három üzleti évben a köztéri reklámlehetőségek hasznosításából származó nettó árbevétele elérte az 1,5 milliárd forintot. Az ajánlattétel határideje február 26.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.