Kozármisleny is új stadiont kap

Kétezer fő befogadására alkalmas, 800 ülőhellyel rendelkező futballstadion épül fel az év végéig 440 millió forintos állami támogatással Kozármislenyben - hangzott el a baranyai városban szerdán tartott sajtótájékoztatón.

Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára kiemelte, hogy hiánypótló fejlesztés kezdődhet meg, amelynek eredményeként a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) besorolása szerinti E kategóriás stadion épül. A kozármislenyi önkormányzat meglévő sportlétesítményének fejlesztése során a centerpálya rekonstrukciója mellett új lelátó és kiszolgáló épület kivitelezése kezdődik március 7-én.

Boros Anita hozzátette, remélhetőleg a fejlesztésből nemcsak a kimagasló eredményeket elérő helyi futballklub, hanem az egész térség tud majd profitálni. A helyettes államtitkár felidézte, hogy a kormány és az MLSZ 2013-ban indult stadionfejlesztési programjának keretében számtalan nézőtéri komfortot, játékminőséget, sportbiztonságot javító fejlesztés valósult meg. Hozzátette, az országosan 28 elemet tartalmazó stadionfejlesztési program várhatóan 2017 végére fejeződhet be.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a város sportéletének utánpótlásnevelését és szakmai innovációját országos szinten is kiemelkedőnek nevezte. A képviselő hangsúlyozta, a stadionfejlesztést célzó összeggel együtt két év alatt több mint egymilliárd forintos soron kívüli támogatásban részesítette a kormány a kozármislenyi önkormányzatot. Ennek magyarázata, hogy a baranyai megyeszékhely szomszédságában található város lakossága 15 év alatt két és félszeresére nőtt, több mint 6000 főre nőtt.
Bánki Erik, az MLSZ elnökségi tagja, fideszes országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a példaértékű összefogás eredményének köszönhetően induló beruházás a város életét hosszú távon fogja meghatározni. A sportnak nemcsak az egészséges életmód szempontjából van jelentősége, hanem egyúttal társadalmi kohéziót is jelent, hangsúlyozta.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője jelentős előrelépésnek nevezte, hogy míg 2010-ben hozzávetőlegesen 120 ezer regisztrált labdarúgó volt Magyarországon, addig e szám mára 230 ezer fölé emelkedett. Mintegy ezer sportpálya épül országszerte, ismertette Sipos Jenő, aki a kozármislenyi beruházásra utalva fontosnak nevezte, hogy legyenek a helyi és a térség igényeinek is megfelelő stadionok az országban.

Bíró Károly, Kozármisleny polgármestere kiemelte, hogy az év végére felépülő új létesítmény kivitelezését nyílt közbeszerzési eljárásban nyertes Baranya megyei székhelyű társaság végezheti.

Feleki Attila, a Kozármisleny Futball Club elnöke felidézte, hogy a több évtizedes munkájuknak köszönhetően a város sportélete a térségben vezető szerepet tölt be. A városi labdarúgásban évente több száz gyermek vesz részt.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.