Külföldi delegációk ismerkednek Budapesttel

A BFTK Turisztikai Divíziója március 24-én Lisburn város delegációját, március 26-án pedig a thaiföldi kormány Közszolgálati Bizottságának delegációját fogadta.

A thaiföldi kormány Közszolgálati Bizottságának delegációja Bécs és Pozsony után egy közép-európai tanulmányút harmadik állomásaként látogatott Budapestre 2015. március 26-án. A delegáció magyarországi tartózkodása alkalmával a mezőgazdasági és vámügyi kérdések mellett a budapesti turisztikai fejlesztésekkel kapcsolatban kért tájékoztatást. A Külügyminisztérium megkeresésére a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ képviseletében Pap Mária turisztikai divízióvezető fogadta a delegációt, majd ismertette a BFTK felépítését, főbb feladatait, illetve turisztikai termékeit, beszámolt az utóbbi időszak fontosabb kulturális és infrastrukturális fejlesztéseiről, valamint bemutatta a „négy évszak városának, a Duna királynőjének” egyedülálló turisztikai és rendezvénykínálatát, arra biztatva a résztvevőket, hogy családjaikkal térjenek majd vissza. A Budapest kártya segítségével könnyedén felfedezhetik a magyar fővárost.

A delegáció tagjai nagy érdeklődéssel hallgatták az elhangzottakat, és a prezentációt követően számos kérdést tettek fel a témával kapcsolatban. A találkozó végén a delegáció vezetője, Patchane Yongyod asszony, a thai Turisztikai és Sport Minisztérium Turisztikai Főosztályának vezetője köszönetet mondott a kedves fogadtatásért és az elhangzott információkért, melyeket nagyon hasznosnak találtak.

2014-ben az Ázsiából érkező vendégek közel 800 ezer vendégéjszakát töltöttek el Budapest kereskedelmi szálláshelyein, ami 11%-os növekedést jelent 2013-hoz képest. A kontinens növekvő utazási kedve jelentős potenciált tartogat az európai fővárosok, így Budapest számára is, amit a BFTK figyelembe vesz és kiaknáz stratégiája kialakítása során.

Delegációk Észak-Írországból

2015. március 24-én látogatást tett a Főpolgármesteri Hivatalban az észak-ír Lisburn város delegációja is Andrew Ewing polgármester vezetésével. Lisburn Észak-Írország második legnagyobb városa és egyben leggyorsabban fejlődő gazdasági régiója. A hivatalos városi delegáció egy üzleti delegáció kíséretében érkezett Budapestre azzal a céllal, hogy feltérképezze a két város közötti befektetési és együttműködési lehetőségeket. A Főpolgármesteri Hivatal Nemzetközi Kapcsolatok Irodájának felkérésére a találkozón a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ képviseletében Dedák Angéla hálózati vezető vett részt, aki a BFTK bemutatása mellett ismertette a legfrissebb budapesti turisztikai adatokat, valamint az elmúlt időszak legfontosabb turisztikai fejlesztéseit. Andrew Ewing polgármester gratulált a budapesti fejlesztésekhez, és elismerését fejezte ki a város természeti és épített örökségeinek szépségéről.

2015 tavaszán további politikusi, illetve szakember-küldöttségek érkeznek a fővárosba, egyebek mellett Kínából és Dél-Tirolból.


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.