Roadshow-val búcsúzik a Kékkörről szóló film

A május 23-án bemutatott független magyar dokumentumfilm hihetetlen mozis útja a végéhez közeledik, melyet a készítők egy országos roadshow-val ünnepelnek.

Habár a filmet a nagy sikerű premier-, és ráadás premiernap után több független mozi is műsorára tűzte, mégis most első ízben van lehetőség közönségtalálkozó keretein belül hallani a túráról és a film hátteréről egyenesen a főszereplő, Till Anillától és a rendező, Mándi Ferenctől, így a búcsúturné mindenki számára különleges alkalomnak ígérkezik. 

Az eseményen Anilla mesél majd a túra kihívásairól és örömeiről, hogy milyen volt belecsöppeni egy dokumentumfilm főszerepébe, miközben épp élete legnagyobb kihívását igyekezett teljesíteni és szó lesz arról is, hogyan készül ma egy teljesen független gyártású dokumentumfilm, valamint hogyan jutott el forgalmazó nélkül egy ilyen kis produkció a mozivásznakig, az ország legnagyobb mozihálózatának műsoráig és a heti nézettségi lista 11. helyéig. 


A beszélgetésen lehetőség lesz szabadon kérdezni az alkotóktól és természetesen a filmvetítés sem maradhat el. 

Az eseményen Anilla mesél majd a túra kihívásairól és örömeiről
Az eseményen Anilla mesél majd a túra kihívásairól és örömeiről
Fotó: Till Anilla

Az 5 állomásos turné helyszínei között van olyan, ahova már "hazatér" a film és olyan város is helyet kapott, ahol most mutatják be elsőként. Egy biztos, így a mozis karrierút végére maradtak a legkülönlegesebb vetítési alkalmak.

A turné helyszínei és időpontjai:


Aug. 12. Kecskemét, Otthon mozi

Aug. 13 Budapest, Cinema City Allee

Aug. 16 Pásztó, Varázsvölgy

Aug. 26. Szeged, Belvárosi Mozi

Aug. 27. Szentendre, P'Art mozi


Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.
Családi programmal ünnepelnek a vízimentők

Családi programmal ünnepelnek a vízimentők 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, amelynek alkalmából különleges családi rendezvényre várják az érdeklődőket.
Hamarosan érkezik a nyár legnépszerűbb kulturális kalandja

Hamarosan érkezik a nyár legnépszerűbb kulturális kalandja 

Június 21-én újra Múzeumok Éjszakája.
14 helyszín 1 karszalaggal – videóval

14 helyszín 1 karszalaggal – videóval 

Programhegyek az esztergomi Múzeumok Éjszakáján.
Ha nyár, akkor KeszthelyFest

Ha nyár, akkor KeszthelyFest 

A szervezők bejelentették: már teljes a 2025-ös KeszthelyFest program.
Ecsetre kívánkozó fesztivál Budapesten

Ecsetre kívánkozó fesztivál Budapesten 

Egész napos akvarell bemutató a MagNet Közösségi Házban.
Több száz programmal vár Hajdúszoboszló

Több száz programmal vár Hajdúszoboszló  

A város turizmusa jelentős hatással van a kulturális programkínálatra.
Formabontó emlékkoncert a Magyar Zene Házában

Formabontó emlékkoncert a Magyar Zene Házában 

A Magyar Zene Házában rendezett esemény formabontó lesz a hagyományos emlékkoncertekhez képest.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.