Különleges norvég dokumentumfilmet mutatnak be a Balatonnál

Az Egy újfajta vadon elhozta az idei Sundance Filmfesztivál nemzetközi dokumentumfilmes versenyének nagydíját, és a hétvégén először mutatják be itthon, méghozzá a Balatonnál.

Az Egy újfajta vadon című norvég dokumentumfilm arról szól, amikor a törékeny családi idillt összezúzza egy halálos betegség, és a családnak el kell kezdenie együtt élnie ezzel az új valósággal. A film érzékeny ábrázolással azt a rendkívül nehéz élethelyzetet mutatja be, amikor megváltozik a család dinamikája, átalakul minden.. Az Egy újfajta vadon elhozta az idei Sundance Filmfesztivál nemzetközi dokumentumfilmes versenyének nagydíját, és a hétvégén először mutatják be itthon, a Balatonnál.

A filmet alkotó norvég dokumentumfilmes, Silje Evensmo Jacobsen eredetileg 2014-ben kezdett el forgatni egy norvég-brit házaspárról, akik úgy döntöttek, hogy gyerekeiknek másfajta jövőt szeretnének, és kiköltöztek a civilizáció szélére, hogy ott amit csak lehet, maguknak termeljenek meg, és a lehető legharmonikusabb viszonyban éljenek a természettel, írja a jo.444.hu.  A külvilágtól persze nem szakadtak el teljesen, a nő, Maria Vatne fotósként dolgozott, és a közös, „vad” életükről szóló blogját világszerte sokan olvasták. Erre a blogra talált rá Jacobsen is, aki eredetileg tévésorozatot akart készíteni a család történetéről.

 

Időközben az édesanya meghalt, így Jacobsen csak később tudott elkezdeni forgatni a gyászoló családdal, akik a legnehezebb időszakban is olyan közel engedték magukhoz, amennyire a csak a haláleset után forgatni kezdő filmes soha nem juthatott volna. Ezt a közelséget emelte ki a Sundance Filmfesztivál zsűrije is. Mint fogalmaztak, Jacobsen filmje mély humanizmussal és érzékenységgel van átitatva, miközben sosem fordul át szentimentalizmusba, és ennek kulcsa egy különleges családhoz való nagyon közvetlen, intim hozzáférési lehetőség volt.

Az Egy újfajta vadon című filmet augusztus 17-én, a balatoni Pont.Csopakban mutatják be először Magyarországon, és jelen lesz Nik Payne és két gyereke is, akikkel a vetítés után lehet majd beszélgetni.


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.