Látogatórekordot döntött tavaly a Tisza-tavi Ökocentrum

Minden eddiginél több, csaknem 232 ezer látogatót fogadott tavaly a Tisza-tavi Ökocentrum Poroszlón - közölte a létesítmény ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Kiss János elmondta: a tavaly regisztrált 231 757 fős vendégszám még a közel hét esztendeje működő komplexum eddigi leglátogatottabb, 2015-ös évét is mintegy tizedével meghaladta. A minden várakozást felülmúló eredményt a változatos programkínálat, 2018 kedvező időjárása és az embereket kirándulásra csábító, szokatlanul sok hosszú hétvége alapozta meg - tette hozzá. Közlése szerint a látogatók több mint 90 százaléka belföldi volt, ezen belül a fővárosból és környékéről érkezett a legtöbb vendég, a hazaiak közel egyharmada. A külföldiek zöme Lengyelországból, Szlovákiából és Románia erdélyi területeiről keresték fel az ökocentrumot.

Kiss János jelezte: a január 25-i szezonnyitót megelőzően az elmúlt hetekben az épület zárva tartott. Ez idő alatt végezték el a 60-80 millió forint költségvetésű karbantartás jelentős részét, melyet a működtetők ezúttal is önerőből, a belépőjegyekből származó bevételből gazdálkodtak ki. A tél folyamán így megtörtént a 2600 négyzetméter alapterületű, többszintes főépület tisztasági festése és az akváriumok, terráriumok takarítása. Elkezdődött, ám aprólékossága miatt a látogatási időszakban is folytatódik a földszinti kiállítótér óriás Tisza-tó térképének teljes felújítása: jelenleg a járható üvegfelület polírozása zajlik.

Ezzel egyidejűleg kicserélik a tározó üvegfelület alatti műholdas fényképnyomatát, valamint javítanak a térképhez kapcsolódó világítástechnikán is - mondta. Kisebb átalakításokat végeznek még a pénztárépületekben, mosdókban és tavasszal készülnek el olyan, fagymentes időjárást igénylő kültéri teendőkkel, mint a kilátótorony járófelületeinek felújítása és a szabadidőparkban esedékes javítások - tette hozzá az igazgató. Mint kiemelte, ugyancsak tavasszal újul meg a létesítmény szabadidőparkjában található, 1884-ben épült műemlék poroszlói tájház és az épülethez vezető fa dongaút járófelülete is. Emellett várhatóan ebben az időszakban készül el az az ingyenesen letölthető új mobilapplikáció, mely az ökocentrum 7 hektáros szabadidőparkjának területén kalauzolja a látogatókat.

Forrás: MTI


Lengyel-magyar csoportos kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar csoportos kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.