Levelet írt a miniszternek az Airbnb

A Budapesten megrendezésre került Európai Turizmus Fórum alkalmával az Airbnb nyílt levélben fordult Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez, kérve, hogy a nemzeti és helyi hatóságok ismerjék el a lakásmegosztás gazdasági előnyeit, és támogassák a magyar lakáskiadók további működését.

Az Airbnb levelében felhívta a figyelmet, hogy a rövid távú bérbeadás jelentős gazdasági hasznot hoz az országnak:

a tavalyi évben a hazánkba érkező vendégek körülbelül 1,5 milliárd euróval növelték a GDP-t és mintegy 40 ezer munkahelyet teremtettek

- olvasható a 24.hu cikkében.

Mint írják, a levélben az Airbnb aggodalmát fejezte ki az esetleges, túl szigorú szabályozások miatt, amelyek szerintük csökkenthetik a házigazdák jövedelemszerzési lehetőségeit és káros hatással lehetnek a helyi gazdaságra is.


Fotó: Depositphotos

Rámutattak, hogy más piacokon szerzett tapasztalataik alapján az átfogó tiltások sok esetben nem hozzák meg a várt eredményeket, miközben a közösségek anyagi helyzetére is kedvezőtlen hatással lehetnek.

Az Airbnb hangsúlyozta, hogy elismeri a turizmus növekedése és a lakosság igényei közötti egyensúly fenntartásának fontosságát.

Kiemelték ugyanakkor azt is,, hogy üdvözlik az Európai Unió új bérbeadási szabályozásait, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hatóságok arányos, bizonyítékokon alapuló szabályokat alkossanak, melyek a turizmus fejlesztése mellett a lakhatás védelmét és a közösségi igényeket is biztosítanák.

Ahogy azt mi is korábban megírtuk, a magyar kormány tervei szerint jelentős adóemelés várható a magánszálláshelyekre, emellett kétéves moratóriumot vezetnének be az Airbnb-típusú lakáskiadásra.

Erről szóló cikküket itt olvashatja:


Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.