Elsőre senki nem mondaná meg rólam, de valójában nagyon bátor kutya vagyok. Benő, a kicsi, de bátor kutya. És nagyon szeretek ismerkedni. Ezért már az elején, amikor beszálltunk a buszba, megismerkedtem a többi kutyával – különösen Yolánnal - kiszagoltam, hogy ez jó buli lesz. Csak még azt nem tudtam, miféle – de aztán ez is kiderült. Amikor megállt az autó, nem voltam rest elsőként kipattanni – ez nem volt túl nehéz, mert elég gyors vagyok és bármilyen kis helyen átférek és kiférek.

Alig győztem betelni a sok friss illattal. Gyorsan el is rángattam a gazdámat, hogy körbepisiljek mindent. Mindenhol hatalmas fák voltak meg egy épület, amelyből finom illat áradt. Ahogy körbenéztem, láttam, hogy van itt egy furcsa fémszerkezet is...

Segítség, kutya a levegőben!

Kis várakozás és néhány fotó elkészítése után végre közelebbről is szemügyre vehettem ezt a valamit. Először azt hittem, egy mozgó pad. Igazam is lett, és arra gondoltam, remélem, nem azt akarják, hogy erre én is felüljek. Aztán rájöttem, nagyon is ez a terv. Ekkor – bevallom férfiasan – kicsit féltem, de nem nagyon, mert azért bátor kutya vagyok. Mindenesetre, amikor elindultak a padok, és felszállt rá egy másik kutya, megnyugodtam:  mi bajom lehet, hiszen itt van velem a gazdi, máskor is vigyáz rám, remélhetőleg most is van ötlete, hogyan menti meg az életemet. Olyannyira volt, hogy fel is kapott az ölébe és a libegőben ültünk. Ja, igen, így hívják – de ezt csak valamivel később tudtam meg.

Szóval, ott tartottam, hogy eltűnt a talaj a lábam alól. Aztán rájöttem: ez zseniális! A fák tetejénél suhantunk, a szél minden irányból hozta az illatokat. Kész kánaán volt, mintha egyszerre tíz erdőt szagoltam volna végig.

Sajnos az örömöm hamarosan véget ért, mert ki kellett szállnunk az ülésből. Szerencsére a gazdim rövid időre levette rólam a pórázt, így míg vártuk a többieket, teljes erőmből futottam két-három kört.

Aztán megint várni kellett az emberekre, nem értem, miért kell időről-időre megállniuk. Sebaj, pont találtam egy jó fajta botot, azzal elszórakoztattam magam, amíg ezek a csupasztestűek beszélgettek. Fél füllel azért hallgattam őket – mert nem csak bátor, hanem kíváncsi is vagyok. Soós Csaba, az Eplényben található Síaréna Vibe Park vezetője arról mesélt, hogy mi minden készül itt nekünk.

Azt mondta, hogy az emberek már több mint húsz éve síelnek ezen a hegyen, és ők már nagyjából tíz éve azon is dolgoznak, hogy ez a hely ne csak télen legyen izgalmas, hanem egész évben lehessen ide jönni kalandozni. Eddig keresték a tökéletes megoldást, de most nagyszerű dolgokat találtak ki és olyan fejlesztéseken dolgoznak, amik tényleg mindenkit idecsalogatnak majd – főleg minket, kutyákat.

Mesélt a bringásokról is, vagyis azokról a furcsa emberekről, akik azokkal a kétkerekű, de legalább csendes járművekkel tekernek, és felülnek a felvonóra, aztán a gravitációra bízva magukat lefelé száguldanak a hegyről. Csaba azt mondta, hogy a Gravity a világ egyik legveszélyesebb sportja, de az itteni pályáról mégis mindenki mosolyogva jön le. Érdekesen hangzik, de ezt inkább nem próbálnám ki – pedig én aztán tényleg egy bátor kutya vagyok.

Aztán kiderült:

két új ösvényt is kialakítottak.

Az egyik egy élményösvény, amelynek bejáratánál hatalmas angyalszárny fogadja majd a látogatókat, és ahol többek közötttt hangerdő, jógaterasz, de még egy „léleklabirintus” is lesz.

Igazán akkor csillant fel a szemem, és még a botrágást is abbahagytam egy pillanatra, amikor meghallottam, hogy készült egy kutyaösvény.

Bizony, egy igazi kutyaösvény!

Most már tudtam, hogy miért vagyunk itt: végig kell szimatolnom az egészet. Nekem már ez az információ is nagy boldogság volt, de ahogy tovább füleltem, azt is megtudtam, hogy az ösvényen kijelölt útvonalon lehet sétálni, és hamarosan kutyás akadályok és élményelemek is érkeznek. Hogy itt mennyire szeretnek minket!  Mivel látták, hogy már nagyon mennék, még azt gyorsan elmesélték, hogy néhány hét múlva épül egy kutyastrand is, ahol kipihenhetjük a libegőzés izgalmait.

Aztán végre elindultunk a kutyaösvényen. A gazdi azt mondta, nagyjából két és fél kilométeres lesz, amiről azóta sem tudom, hogy mennyi, de jó sokat lehetett szaglászni, és szaladni, úgyhogy nagyon élveztem. Az út mentén néhány helyen farakások voltak, a felirat szerint itt tartották a kutya fáját, úgyhogy én is, ahol csak lehetett elvettem egyet, jól megrágtam, aztán ott hagytam a földön, hogy más kutyának is lehessen fája.

A gazdám közben nézelődött, beszélgetett és fényképezett. Úgy tűnt, jól szórakozik, míg én keményen dolgoztam: rengeteg szagot kellett begyűjtenem, mert minden kanyar után jött egy újabb illat. Jól kifáradva érkeztünk vissza a Holle anyónak nevezett házikóhoz (amelyről kiderült, hogy nem véletlenül éreztem innen a finom ételillatot). Szerencsére minket négylábúakat is beengedtek, sőt, még finom ennivalót is kaptunk, válogatott finomságokkal készülnek itt a kutyavendégeknek is.