Madarász Iván maradt az Artisjus elnöke

Az Artisjus év eleji tisztújító ülésén újabb két évre az eddigi elnök, Madarász Iván kapott bizalmat. A komolyzeneszerző fontos gazdasági hajtóerőnek tartja a kreatív- és kulturális ipart.

Az Artisjus 2018 elejéig megerősítette pozíciójában az eddigi elnököt, Madarász Iván zeneszerzőt. Az 1949-ben született művész számos szakmai elismerés (Erkel Ferenc-díj, Bartók-Pásztory-díj) birtokosa, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

1980 óta állandó oktató a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol 2002 óta egyetemi tanári rangban a zenetudományi és -elméleti tanszéken tanít. Madarász Iván szakmai közéleti tevékenysége is igen aktív. Az Artisjus vezetőségében végzett munka mellett a Magyar Zeneszerzők Egyesületének alapító és elnökségi tagja, valamint több zenei alapítvány kurátora.

Az Artisjus tevékenysége különösen fontos a szerzői közösség számára, hiszen az utóbbi időszakban a szerzői jogdíj a magyar zenei alkotók kiemelten fontos bevételi forrásává vált. Évről-évre egyre több szerző részesül jogdíjfelosztásban az Artisjustól, 2015-ben összesen már több mint 17 ezer fő.

Madarász Iván elmondta: „A szellemi termék létrehozása nemcsak kulturális érték. A kreatívipar, ezen belül a zene és irodalom a modern Európa gazdasági hajtóerejének tekinthető, ezt hazai, európai és globális felmérések is igazolják. A szerzői érdek tehát nem ellentétes a gazdaság érdekeivel. A szellemi-művészi termék akár már középtávon is materiális értékké konvertálódik.”

Az Artisjus Egyesület Vezetőségének tagjai

Czutor Zoltán (könnyűzene)
Malek Miklós (könnyűzene)
Szabó Áron (könnyűzene)
Victor Máté (könnyűzene)
Hollós Máté (komolyzene)
Madarász Iván elnök (komolyzene)
Sugár Miklós (komolyzene)
Tihanyi László (komolyzene)
Szkárosi Endre (író)
Universal Music Publishing EMB (képviseli: Boronkay Antal)


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.