Magyarországon rendezik meg a világ leghosszabb rockfesztiválját

A világ leghosszabb rockfesztiválja lesz a pénteken kezdődő Rockmaraton, amely július 8-tól július 17-ig várja a rock és a metálzene rajongóit Dunaújvárosban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Varga Zoltán, a fesztivál operatív szervezője elmondta, hogy soha nem volt még tíznapos fesztivál ebben a műfajban, dzsesszben vagy komolyzenében azonban szoktak hasonló hosszúságút rendezni.

Jelezte, hogy nem csak az időtartam, hanem a látogatottság is rekordot hozhat. A Rockmaraton Fesztiválra napi 5-7 ezer látogatót, összességében 65-70 ezer nézőt várnak.

Varga Zoltán szerint rendkívül erős fesztiválprogramot sikerült összeállítaniuk, amelyben 30 külföldi és több mint 100 magyar fellépő kapott helyet. Hozzátette, a nemzetközi érdeklődés is sokkal nagyobb a korábbi évekhez képest, a környező országokból sokan vásároltak belépőket - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a Szalki-szigeten található fesztivál helyszínen a két nagyszínpadon felváltva lesznek koncertek.

Cserna Gábor polgármester örömének adott hangot, hogy a tavalyi év után idén is Dunaújvárost választották a fesztivál otthonául a szervezők. Megjegyezte, hogy az önkormányzat saját forrásból tízmillió forinttal támogatja az esemény megrendezését.

Az idei Rockmaraton Fesztiválon fellép többek mellett a Napalm Death, az Enslaved, a Shining, a UK Subs, a Rumjacks, az Amon Amarth, a Megadeth, a Bad Religion, az Airbourne, az At The Gates, a Manegarm, a Behemoth, a Dog Eat Dog, az Epica, az Ignite, a Sonata Arctica, a Madball, a Testament és a Toxic Holocaust is. A hazai színtérről többek között a Road, az Ossian, a Depresszió, a Paddy And The Rats, az Ektomorf, a Pokolgép és az Alvin és a Mókusok játszik a Rockmaratonon.

Forrás: MTI


Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.