Május 7-én minden az Európa-napról szól Budapesten

Európa-napi fesztivált és futóversenyt tartanak a fővárosban. A 19 kilométeres táv mellett ingyenes koncertek, családi és EU-s programok várják az érdeklődőket az Európa-nap alkalmából.

Május 7-én, vasárnap megrendezendő Európa-napi fesztiválon hazánk uniós csatlakozásának 19. évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból ingyenes családi és EU-s programokkal várják az érdeklődőket a budapesti Szabadság téren.

A rendezvény egyik fő attrakciója az immár hagyományos, ingyenes, akadálymentes futóverseny: a táv idén 19 kilométer, amit egyénileg és két- vagy háromfős csapatokkal váltóban is lehet teljesíteni. A nap folyamán változatos családi és EU-s programok, kvízek, valamint izgalmas beszélgetések és nagyszabású koncertek is lesznek: többek között fellép Járai Márk (Halott Pénz), a Budapest Bár és az Aranyakkord, a kisebbek örömére pedig az Alma együttes és az Apacuka zenekar.

Délelőtt 10 órakor rajtolnak a futók a Szabadság térről, és az útvonal során 19 jelentős, európai uniós támogatásból megvalósult, az oktatáshoz és egyéb képzési formákhoz szorosan kapcsolódó fejlesztés mentén haladnak majd el. Ennek kiemelt aktualitást ad, hogy 2023-at az Európai Unió a készségek európai évévé nyilvánította. A versenyen a részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött. 

A verseny eredményhirdetését követően egészen estig számos koncerten vehetnek részt az érdeklődők. 

A teljes programsort és minden információt ITT talál.

 

Forrás: Redlemon


Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.