Már alakul a SZIN 2021

Több mint 50 év után - a nagyrendezvényeket betiltó kormányrendelet értelmében - a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok, más fesztiválokhoz hasonlóan, idén elmarad. A szervezők azonban már a jövőt tervezgetik és ki is tűzték az időpontot: a tervek szerint 2021-ben a SZIN augusztus 25-28 között zárja majd a nyári fesztiválévadot.

1968-ban – a Woodstock megrendezése előtt egy évvel – „trapéznadrágos virággyerekek” szerte az országból indultak Szegedre, hogy részt vegyenek az akkor indult Szegedi Ifjúsági Napokon, hazánk első zenei fesztiválján. Az azóta eltelt, több mint 50 évben minden nyáron – különböző helyszíneken ugyan – a SZIN biztos pontot jelentett a hazai fesztiválozóknak.

2020-ban azonban a járvány elsöpörte a hazai fesztiválokat, aminek a Tisza-parti bulisorozat is áldozatául esett. A SZIN szervezői, megköszönve a látogatók eddigi türelmét és támogatását, az idei elővételes jegyek sorsával kapcsolatban három választási lehetőséget nyújtanak és arra kérik a jegytulajdonosokat, hogy a SZIN weboldalán közzétett online nyilatkozat kitöltésével szeptember 30-ig nyilatkozzanak, mely lehetőséget választják.  

„Személyes visszaváltásra és a jegyek árának készpénzes visszatérítésére sajnos nincs lehetőségünk”, mondja Kolonics Erika főszervező, aki felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyilatkozat kitöltése során mindenki kellő alapossággal és figyelemmel járjon el. 

Forrás: presspresso.hu


Szenzációs felfedezés: megtalálhatták Mátyás király sírját

Szenzációs felfedezés: megtalálhatták Mátyás király sírját 

Egy arcrekonstrukciós program és az igazságügyi antropológiai vizsgálatok megerősítették a szenzációs bejelentést.
Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes

Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes 

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz a hazai rendezvénypiac számára.
Húsvéti díszben a dinnyési kisvonat

Húsvéti díszben a dinnyési kisvonat 

Nyuszivonat, tojásfestés és kerámiaszobrok a Skanzen Körtemplomában.
Hagyományőrzés digitálisan – itt az új applikáció

Hagyományőrzés digitálisan – itt az új applikáció 

Az idei húsvétkor kiváló példát mutat számos magyar település arra, hogyan lehet a gyakran több száz éves néphagyományokat életben tartani, továbbadni a fiatalabbaknak.
Eldőlt a sorsa Esterházy Péter egykori otthonának

Eldőlt a sorsa Esterházy Péter egykori otthonának 

Fordítók és külföldi szerzők számára biztosít majd rezidenciaprogramot, és irodalmi eseményeknek is otthont ad az az alkotóház, amelyet Esterházy Péter író egykori otthonából alakítanak ki Budapest III. kerületében.
Itt van Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezeje

Itt van Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezeje 

Nárcisznapot rendeznek Babócsán.
Miskolc szeretne felkerülni a nemzetközi turizmus palettájára

Miskolc szeretne felkerülni a nemzetközi turizmus palettájára 

Ennek érdekében B2B workshop körútra indultak.
Fény derül a titokra, ami tömegeket vonzhat a Hősök terére

Fény derül a titokra, ami tömegeket vonzhat a Hősök terére 

Az utóbbi időben néhány kimagasló értékű és nagy érdeklődést kiváltó időszaki bemutatóval hívta fel magára a figyelmet a Szépművészeti Múzeum.
Több mint 30 ezren futni mentek – sok a női futó és a nemzetközi résztvevő

Több mint 30 ezren futni mentek – sok a női futó és a nemzetközi résztvevő  

31 530 indulóval zárult a 40. Telekom Vivicittá Városvédő Futás április 12-13-án Budapesten.
BGYH: kevesebb bevétel és vendég, több kedvezmény a budapestieknek

BGYH: kevesebb bevétel és vendég, több kedvezmény a budapestieknek 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) a 2025. évi tervben a tavalyi forgalomhoz hasonlóan megközelítőleg 4 millió vendéggel számolnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.