Március 15-ig fennmaradnak a korlátozások

A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz - fogalmazott Gulyás Gergely. Azt mondta, számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy már a korlátozások utolsó időszaka következik, erre esélyt ad az oltások tömeges beadása. Úgy fogalmazott, a feloldás néhány hét vagy akár egy hónap múlva megkezdődhet, annak ütemezéséről és formájáról az e célból indított konzultáció eredményét figyelembe véve dönt majd a kormány. Ezzel együtt dönt a kabinet arról is, hogy az oltási igazolvány mire jogosítson.

Hangsúlyozta: a korlátozások feloldásához akkor jut a legközelebb az ország, ha minél többen be lesznek oltva. Eddig csaknem 2,5 millióan regisztráltak vakcináért. Hozzátette: a következő két hétben felgyorsul az oltás folyamata, ezalatt több ember lesz beoltható, mint eddig összesen.

Arról is beszélt, hogy remélhetőleg a következő időszakban a Magyarországot megillető uniós pénzekkel kapcsolatos pályázati kiírások és a gazdaságélénkítő támogatások hozzájárulnak ahhoz, hogy a második negyedévben megindulhasson a gazdasági növekedés. Ekkor már a szolgáltatószektor is részben helyreállhat - fűzte hozzá.

További felvetésre jelezte: a nagy tömegrendezvények, koncertek az utolsó körbe tartoznak, ott csak akkor lehet enyhíteni, ha már az oltottság mértéke valóban elérte a társadalmi immunitást.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.