Megalakult a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság

A kormány november 8-i döntése alapján több mint 2 milliárd forintért visszavásárolta a 2004-ben privatizált Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t, majd a korábban is állami tulajdonú Ménes Kft.-vel összevonva megalapította a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Mezőhegyesen, sajtótájékoztatón.

A két társaság összevonásával létrejött új szervezet 8500 hektár szántón és 1500 hektár erdős területen fog gazdálkodni - tette hozzá Lázár János. Kiemelte: a kormánydöntés végrehajtásával Európa legszínvonalasabb állami tulajdonú mezőgazdasági vállalkozását kívánják létrehozni.

Az új társaságnak mintegy 400 foglalkoztatottja lesz, területének döntő része hibrid kukorica vetőmag termelésre alkalmas, öntözhető és 75 százalékban 45 aranykorona értékű - ismertette Lázár János, megjegyezve: a kormány még decemberben egymilliárd forintos támogatást nyújt a cégnek működőképessége fenntartásához, és kétszer öt milliárd forintos fejlesztést tervez.



Az új szervezet létrehozásával az állam 32 műemlék épületnek is gazdája lett, az ingatlanvagyon felmérése és a felújításokhoz szükséges előkészítő munka is megkezdődik 2017 elején - mondta a miniszter.

A kabinet jelentős ménesállományt hozna létre a Magyarországon honos lófajtákból, továbbá a térség oktatásának és turisztikájának fellendítését is célul tűzte ki, a tangazdaság agrárképzési gyakorlati hely lesz.

Farkas Sándor, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos azt emelte ki, hogy a társaság működéséhez elegendőnek látja a rendelkezésre bocsátandó egymilliárd forintot, ami az első termés betakarításáig biztosítja a forrásokat. Közlése szerint az előkészítő munkálatok késésben vannak, de várakozásai szerint az idei esztendő végéig sikerül behozni az elmaradásokat.
Mitykó Zsolt, a város polgármestere történelminek nevezte a kormány döntését, mert az új szervezet megalakulásával biztosítottnak látja Mezőhegyes jövőjét.

Forrás: MTI


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.