Megéri most lakást venni?

Az új lakások jobban drágultak, mint a használtak

Az ingatlan.com MTI-nek küldött elemzéséből kiderül, hogy folytatódott az áremelkedés a lakáspiacon. Eszerint a legnépszerűbb méretű, 50-70 négyzetméteres új lakások átlagos négyzetméterára január közepén Budapesten 673 ezer forint volt, Győrben 337 ezer forint, Debrecenben és Szegeden pedig 396 ezer és 383 ezer forintba került egy-egy négyzetméter.

A közleményben ismertetett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az új lakások 12,2 százalékkal drágultak a múlt év harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, addig a használt lakásoknál a drágulás mértéke 8,4 százalék volt.

Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László szerint az új lakások azért drágultak jobban, mint a használtak, mert a korábbi években hiány volt belőlük, valamint a lakások építésének költségei megnőttek. Ennek oka a munkaerőhiány és az építőanyagok iránti növekvő kereslet. A szakember hozzátette: idén és jövőre évente legalább 20-25 ezer új lakást adnak át, amelynek több mint felét eladási céllal építik a vállalkozók.

Balogh László elmondta, hogy bár országosan nőtt a tranzakciók száma, a budapesti piacon már stagnálás látható. "A fővárosban egyre kevésbé vásárolnak az emberek lakást ilyen magas árakon, így a 2015 és 2017 között megfigyelt 15-20 százalékos éves szintű áremelkedés mértéke 2018-ban már jóval szerényebb lehet. Árcsökkenésre azonban idén sem lehet számítani" – emelte ki. 

Forrás: MTI


Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.