Megérkezett a karácsony a Lumina Christmas Parkba Óbudára

A múlt évben Budapestre hozott Lumina Park népszerűségét tapasztalva a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. erre a téli szezonra már két fényparkkal készül. Már látogatható a Palatinus strandon a Lumina Park Budapest 150, Óbudán, a Római strandon pedig november 11-től a karácsonyi hangulatot hozó Lumina Christmas Park is megnyitott, és január közepéig várja a vendégeket.

Társaságunk lengyel partnerével, a Lumina sp. z o. o. céggel közösen tavaly hozta az első Lumina Parkot Budapestre, mely több, mint 200 ezer látogatóval a főváros látványossága, a családok és a fiatalok kedvelt téli programja lett.

A margitszigeti Palatinus fürdőben ez év október 19-én nyílt meg az ezúttal a főváros 150. születésnapja alkalmából időutazásra hívó fénypark.

Az első budapesti fénypark sikerét tapasztalva ebben az évben duplázunk, és megnyit a Lumina Christmas Park is, igazi karácsonyi hangulatot varázsolva a Római fürdő 7 hektár területű parkjába.

A mesés Christmas Village a magyar és az európai karácsonyi ünnepek csodáit, szimbólumait jeleníti meg egy nagyjából egy kilométer hosszú útvonalon. A fények birodalmába belépve lesz karácsonyi posta, ahol fel lehet adni a Mikulásnak írt levelet, manók műhelye ajándékgyárral, jégvilág pingvinekkel, jégcsapokkal, rénszarvas ösvény és karácsonyfaerdő, fel lehet ülni a színpompás szánra, a karácsonyi buszra és a körhintára, végül a Mikulás házában is vendégeskedhetünk.

Az ünnepekre készülődve meghitt élményt kínál egy közös családi séta millió karácsonyi fényben a Lumina Parkban.

Forrás: Lumina Park


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.