Meghosszabbították a Széchenyi Kártya Program válsághiteleit

A Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, miután a kormány 2021. június 30-ról az év végéig meghosszabbította a hitelek igénybevételi lehetőségét - közölte a programot koordináló KAVOSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben emlékeztetett, hogy a Széchenyi Kártya Program a koronavírus-járvány kitörésekor azonnal reagált, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatása mellett 2020 tavaszán kríziskonstrukciókat hoztak létre a Gazdaságvédelmi Akciótervben a bajba jutott vállalkozások mielőbbi megsegítésére. A kríziskonstrukciókat eredetileg 2020 év végéig hirdették meg, majd először 2021. június 30-ig hosszabbították meg az igénybevételi határidőt, most pedig az Európai Bizottság vonatkozó előírásával összhangban a krízishitelek minimum 2021. december 31-éig a vállalkozók rendelkezésére állnak - emelte ki a vezérigazgató.

A közlemény szerint a Széchenyi Kártya Program krízishitelei a jelenlegi helyzet főbb problémáira adhatnak megoldást. Ismertetik, hogy a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz a napi működési költségekre, évi fix 0,1 százalékos kamattal, a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel a munkahelyek megőrzésére szintén évi fix 0,1 százalékos kamattal, a Széchenyi Likviditási Hitel a vállalkozás működtetéséhez szükséges forgóeszköz beszerzésekre évi fix 0,2 százalékos kamattal, a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz a beruházások finanszírozására évi fix 0,5 százalékos kamattal, a Széchenyi Turisztikai Kártya kifejezetten a turisztikai ágazatban tevékenykedő cégek működésének fenntartására, az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusz az agrár vállalkozások fejlesztési, beruházási elképzelései megvalósulásának segítésére évi fix 0,5 százalékos kamattal vehető igénybe.

A KAVOSZ közölte, a program számai egyértelműen visszajelezték, hogy a vállalkozások éltek a lehetőséggel: a program kríziskonstrukciói keretében az indulás óta már több mint 33 ezer hitelkérelmet nyújtottak be a vállalkozások, több mint 1000 milliárd forint értékben. Krisán László a közleményben elmondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozások számára a napi kiadásaik finanszírozása az elsődleges, a program keretében 2020-ban megkötött hitelszerződések 97 százaléka, a szerződött hitelösszeg esetében pedig az ügyletek 95 százaléka volt folyószámla- vagy forgóeszközhitel. A program hiteleit a területi kamarák, a VOSZ és a KAVOSZ irodáiban érhetik el a vállalkozások, ahol a munkatársak ingyen segítik őket a megfelelő hiteltípus kiválasztásában. A részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon érhetők el - tájékoztatott a KAVOSZ Zrt.

Forrás: MTI


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.