Megnyílt a 23. ARC plakátkiállítás

Szeptember 8-án, pénteken nyílt meg a 23. ARC, Budapest legnagyobb köztéri plakátkiállítása. A főváros 150. születésnapja alkalmából külön ARC+ pályázat is indult, illetve három városi programokat és helyszíneket népszerűsítő alkotás is helyet kapott a kiállításon.

Az ARC+ különdíjra a plakátoknak a Mi lesz Budapesttel a következő tizenöt évben? kérdésre kellett reflektálniuk. Az alkotóknak azokat a változásokat vagy állandóságokat kellett bemutatniuk, amelyek szerintük várhatóak tizenöt éven belül.

Ebben a kategóriában Csekk Istvánt „Tömörített járatok”, Lengyel Nóra Emesét „Legyek”, Bencsik Íriszt „Sokszínűek vagyunk”, Mátéfy Liliánát és Oláh Viktóriát, „Azt mondták, így nem lesz melegünk”, Sárközi Regina Inezt „Pad” és Nagy Attilát „Stadionok Metróállomás” című művéért díjazta a zsűri.

A nyertesek pénzjutalomban, a Budapest Kártyának és a Budapesti Tavaszi Fesztivál vouchernek hála pedig fővárosi élményekben is részesülnek.

A kiállításon helyet kapott három budapesti programokat népszerűsítő plakát is. ABudapest Tuning a fővárosiakat hívja ötletelni, hogy a város eddig még felfedezetlen helyein valósítsák meg álom projektüket.

A plakátok között megjelenik Budapest szimbóluma, a nemrég felújított Lánchíd is, amely a város egyik legmenőbb programjának, a Lánchíd fesztiválnak ad otthont szeptember 16-án.

A harmadik plakát a főváros legendás helyszíneire hívja a látogatókat, miközben összefoglalja, miért is érdemes elmenni a Havannára, a Wekerletelepre, a Vajdahunyad-várhoz vagy például a Nagymező utcába.

A Budapest150 emlékév összes programját megtalálod a150.budapest.hu oldalon!

Forrás: 150.budapest.hu


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.