Megnyílt a Tokaj–Hegyalja történetét bemutató kiállítás

A Világörökségi helyszínek fejlesztése Tokaj-Hegyalján projekt keretében megnyitotta kapuit a tarcali Királyi Koronauradalmi Borházban a térség történetét bemutató kiállítás.

Az idén kereken 250 éves tarcali királyi koronauradalmi borház történetét és a Tokaj–Hegyalja kiállítás koncepcióját Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Kft. igazgatója mutatta be, a tárlaton Molnár Gyöngy, a kiállítás kurátora, a Magyar Kastélyprogram Kft. művészettörténésze vezette körbe a nyitóünnepség résztvevőit.

A Királyi Koronauradalom új tarcali borházának terveit Johann Jung kamarai építész az 1770-es évek elején készítette el, 1773-ban már biztosan folyamatban volt a barokk stílusú épület felépítése. Ekkor alakították ki – szintén újonnan – a borház földszintjéről nyíló, a domb alá benyúló, négy egymással párhuzamosan futó ágból álló pincerendszert is.

Korábban a hagyomány a Rákóczi-családhoz kötötte az épületet – a mai borház telkén valóban állt is egy kúria, amely korábban a Rákócziaké volt – a mai épület felépítése azonban már a királyi kamara megrendelésére kezdődött meg. A Tokaj Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Nkft.-hez tartozó, műemléki védelem alatt álló Királyi Koronauradalmi Borház egy most lezajlott komplex műemléki felújítás után nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Sor került a tetőzet cseréjére, a homlokzatok és a nyílászárók felújítására, a burkolatok cseréjére, restaurátori munkákra, valamint a külső környezet rendezésére (burkolatok, parkoló, kert).

A földszinti borkóstoló- és rendezvénytér egybenyíló boltozott teréből nyílik az épülethez tartozó pincerendszer. A mintegy 280 m2-es terem borkostolók megrendezésére alkalmas helyszínként újult meg. A pincébe vezető átjárónál került bemutatásra a borház eredeti, 18. századi tervrajzának másolata, amelyen nem csupán az épület homlokzata, hanem az épület alatt húzódó pinceágak is láthatóak.

Infografikákon a következő témák kerültek feldolgozásra: borkóstolási alapismeretek, borospohár típusok, a borfajták megfelelő hőmérsékletének meghatározása, az ételekhez történő borválasztás szempontjai, a borkóstolás alaplépései, a bor alapkarakterei.

Az emeleten kiállítótér, kávézó és konferenciaterem került berendezésre. A tárlat a helyszínhez és Tokaj–Hegyaljához kapcsolódó egyedi tartalmat mutat be, amelyet más térségbeli kiállításon még nem láthattak az érdeklődők. A tárlat megtekintése az új ismereteken túl egyedi élményekkel is szolgál. A kiállítás a főhomlokzati traktus három termén fut végig, írott források, friss kutatások alapján a tokaji bor és vele párhuzamosan Tarcal mezőváros fordulatokban gazdag történetét mutatja be, kiegészülve a tokaj–hegyaljai történelmi borvidéken előállított borok jelentőségével, a helyi borok palackozásának és címkézésének a történetével, a helyi palacktípusok formavilágával, a tokaj–hegyaljai üveggyártás történetével.

Bemutatásra kerül a tokaji bor kiemelt szerepe a diplomáciában, valamint ismertetésre kerülnek a muzeális borok is. A Tarcal történetében jelentős szerepet játszó II. Rákóczi Ferenc fejedelem és gróf Grassalkovich Antal kamaraelnök színészek által megszemélyesített „beszélő portréi” is várják a látogatókat a kiállításban. A különleges hatást az adja, hogy az egykori főurak korhű kosztümben, mintha csak régi portrékként lógnának a falon, megelevenednek, és elmesélik a településsel kapcsolatos történeteiket.

Egy interaktív dűlőtérképen a látogatók megismerhetik a Tarcalhoz tartozó híres dűlők elnevezésének és egykori tulajdonosainak a történetét. Külön rész szól Tarcal mezőváros barokk kori, jelentős részben ma is meglévő építészeti emlékeiről. A kiállítást végigjárva a kávézóban lehet megpihenni, amelynek kellemes teraszáról fel lehet tekinteni a tarcali Áldó Krisztus-szoborra.

Forrás: Magyar Kastélyprogram Kft


Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.