Megnyílt az első kiállítás a Hild-villa virtuális kiállítóterében

A Hild-villa háromdimenziós másolata első alkalommal nyitja meg virtuális kapuit kiállítótérként a The Venice Glass Week nevű rangos nemzetközi üvegművészeti fesztiválhoz kapcsolódva.

A Budapest egyik ikonikus klasszicista műemlékét, a Hild-villát bemutató virtuális séta után az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet ezúttal virtuális kiállítóteret nyitott meg, hogy a művészet iránt érdeklődők minél szélesebb körben megismerjék az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramban részt vevő művészek alkotásait.

Az első tárlat aktualitását a 2023. szeptember 2. és 15. között, immár hetedik alkalommal megrendezett Velencei Üvegművészeti Hét (The Venice Glass Week)adja, ahol idén több MMA művészeti ösztöndíjas – Koós Daniella, Sipos Balázs, Soltész Melinda és Telegdi Balázs – műveivel is találkozhat a közönség.

A 3D galéria segítségével három alkotó remekművei immár a fizikai távolságokat áthidalva, akár otthonról, bárki számára elérhetőek, a kiállítóterek virtuálisan bejárhatók.

A Hild-villa különböző termein végig vezetve az érdeklődők számára lehetőség nyílik elidőzni Koós Daniella HILO váza kollekciójában,Telegdi Balázs Wrapped Forms I. és Wrapped Forms III. alkotásainál, illetve Sipos Balázs Áldozati bárány, Nagyhal megeszi a kishalat és a Kiűzetés a paradicsomból című művei között.

Azinformációs táblákon nagyítással könnyen olvashatóvá válnak a képcímek, a leírások, és a tárlatvezetés során a tavalyi velencei üvegművészeti fesztiválba is bepillanthatunk a virtuális térben található videó segítségével.

 

Kiállító művészek

Koós Daniella üvegművész, egyetemi docens célja a maradandó értéket képviselő, fenntartható tárgykultúra meghonosodásának és a magas designminőségű tárgyak létrejöttének elősegítése. Tervezői munkája során arra törekszik, hogy hosszú távon érvényes esztétikai minőségű, funkcionális tárgyakat hozzon létre, melyek fenntarthatósági értéke a természetes, etikus, valamint minőségi anyaghasználatban és az akár generációkon átívelő használati potenciálban rejlik.

Sipos Balázs üvegművész 2003 és 2005 között az Ajka Kristály Zrt.-nél dolgozott tervezőként, ahol a casting technika gyári alkalmazásával foglalkozott. Itt készült a Prima Primissima Közönségdíjat elnyert alkotása is. Budapesten egy saját műhelyt épített fel, amely biztosítja számára azt a technológiai hátteret, amellyel szobrai és más alkalmazott üvegtárgyak készülnek.

Telegdi Balázs üvegtervező, üvegfúvó 12 éve foglalkozik üveggel. Folyamatosan kísérletezik, feszegeti az anyagszerűség és a technológiai lehetőségek határait, új utakat keresve. A hároméves művészeti ösztöndíjprogramban témája az üvegben rejlő feszültség okozta, emberi szemmel láthatatlan, de polárszűrővel látható mintázatok kifejlesztése, láthatóvá tétele építészeti üvegpanelekben. Célja, hogy építészeti üvegpanelekben is megjelenjenek az üveg anyagának izgalmas, de alig ismert lehetőségei.

A különleges élményt nyújtó kiállítóteret a MaxWhere keretrendszerben Baranyi Péter, Csapó Ádám és Galambos Péter magyar tudósok fejlesztették ki.A tér publikus, bárki számra ingyenesen elérhető az MMA MMKI honlapján és YouTube-csatornáján.

Forrás: MMA


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.