Megszületett a Dunakanyar első fenntarthatósági kalauza

Egy rendkívüli kezdeményezésnek köszönhetően önkormányzatok, kulturális- és gasztro helyek, valamint különféle vállalkozások kerültek rá a Dunakanyar első fenntarthatósági térképére, a KanyarGO-ra. A kezdeményezés célja a régió folyamatos fejlesztése felelősségteljes módon a turisták és a helybéliek bevonásával.

Utazz, kirándulj, gyűjts élményeket ökotudatosan a Dunakanyarban!

A KanyarGO térkép az egymeder csoport és a DunakanyarGO turisztikai portál közös gyermekeként született. Az alapítók főleg helyi családi vállalkozások, akik évek óta szembesülnek a régió megfékezhetetlen elvárosiasodásával, és annak pozitív és negatív hatásaival. “Hétvégente rengeteg autóval érkező kiránduló veszi célba a Dunakanyart, amit a települések egyre nehezebben bírnak el. Régóta gondolkodunk, hogy hogyan tudnánk élhetőbbé tenni a környéket, amit annyira szeretünk, anélkül, hogy bárkinek az érdeke sérülne - így született meg az egymeder csoport és a KanyarGO térkép ötlete. A kezdeményezéssel segítünk az utazóknak, hogy autó helyett inkább vonatra, hajóra vagy bicajra szálljanak, és hogy megtalálják a Dunakanyar legizgalmasabb helyeit, programjait és rejtett kincseit - mindezt úgy, hogy közben vigyáznak a régió értékeire.” - avat be Buzási Évi, a DunakanyarGO turisztikai oldal alapítója.



Cseppnyi tettek egy mederbe terelve

Az egymeder csoport célja összegyűjteni és felkarolni minden olyan törekvést, amely a Dunakanyar fenntartható fejlődését tartja szem előtt. A KanyarGO Térkép több, mint egy szimpla útikalauz. Azok a vállalkozások, akik alapították a csoportot és akik rákerülnek a térképre vállalják, hogy a régiót tiszteletben tartva mindent megtesznek a Dunakanyar emberi léptékű fejlődéséért, és részt vesznek a kulturális élet alakításában. “A csoport még csak pár hónapja létezik, de már több, mint negyvenen elfogadták a felkérésünket, és a lista folyamatosan bővül. Nagyon örülünk, hogy csatlakozott hozzánk a MÁV és a MAHART, akik Dunakanyar napijeggyel segítik az autók otthonhagyását, a Kertünk Bár és Kilátó, valamint a Borsó Borpiac pedig már át is álltak repohár használatára a Cup Revolution segítségével.” - árulja el Csizik Balázs, az egymeder csoport egyik alapítótagja, az URBANUM Városkutató Alapítvány egyik vezetője, BME egyetemi óraadó.



Sós-Nepper Dorka, a PIKNIK Manufaktúra étterem tulajdonosa elmondta, “Nagyon örülünk, hogy egyre többen fedezik fel a Dunakanyart. A KanyarGO Térkép egy kiváló lehetőség arra, hogy megmutathassuk, milyen vállalkozások működnek a környéken, akiknek fontos a fenntarthatóság. Manapság már nem elég a szép terasz csodás kilátással. Az utazóknak szerintem egyre fontosabb, hogy egy adott szolgáltató környezettudatosan végezze a munkáját.”

Pálfai Domokos az OOOfice Coworking megálmodója szerint az A2 méretű, 10.000 példányban terjesztett kiadvány több egy térképnél. “A Sásdi Laura által megrajzolt és megálmodott világ egy fenntarthatósági iránytű is egyben, ami az utazót segíti, hogy vásárlásával véleményének is hangot adjon.”



Bővebben az egymeder csoport és a DunakanyarGO munkájáról:

Az egymeder csoport összegyűjti, összeköti azokat a törekvéseket, amelyek a Dunakanyar lakói számára fenntartható, emberközpontú, nyitott és modern kulturális térséget alakítanak. Ezek a vállalkozások minden korosztály számára kikapcsolódást és feltöltődést biztosítanak - egy progresszív gazdasági fejlődés fenntartása mellett. A DunakanyarGO turisztikai portál 6 éve foglalkozik a régió kommunikációjával és saját kiadványaik mellett online tartalmakkal segítik megismertetni a Dunakanyar valódi értékeit az odalátogatókkal.

Az egymeder csoport alapítói a Duna folyását követve:

● Szőnyi Tábor - Zebegény

● Tandem - Nagymaros

● Piknik Manufaktúra - Nagymaros

● OOOffice Workation and Co-Working - Nagymaros

● Kertünk Bár és Kilátó - Vác

● DunakanyarGO turisztikai portál- Kismaros

● URBANUM - Budapest

● Dunakanyarkult egyesület - Verőce


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.