Melyek Sárvár legnagyobb vonzerői?

Még mindig a fürdő és a Nádasdy-vár a legnagyobb vonzerő, de egyre több turista próbálja ki az új attrakciókat is Sárváron - közölte szerdán a sárvári TDM.

Több száz nevezés érkezett a Sárvár Tourist és TDM Nonprofit Kft. nyári nyereményjátékára. A fürdőváros turisztikai szakemberei az akciójukkal ezúttal arra próbálták ösztönözni a Sárváron nyaralókat, hogy minél több helyi attrakciót próbáljanak ki a vakációjuk alatt.

 A játékban résztvevők az egyes sárvári szolgáltatások igénybevételekor kapott blokkon lévő AP-kód feltöltésével indulhattak az ajándékokért. A főnyeremény a Spirit Hotel Thermal Spa***** Superiorban eltölthető wellness pihenés volt, de lehetett nyerni múzeumi és kalandparki belépőt, valamint kedvezményes szállásfoglalásra jogosító kupont is - részletezte a játék menetét Haller Ferenc, a TDM ügyvezetője.

 A nyereményjátékunk láthatóan nagy sikert aratott a városba érkező turisták körében - mondta a szakember. - Hiszen több olyan vendég is regisztrált a játék weboldalán, aki tíznél is több AP-kódot küldött be. Ami egyebek mellett azt jelzi, hogy ezeknek a turistáknak meglehetősen akívan telt a sárvári nyaralása. Ennek kifejezetten örülünk, ahogy annak is, hogy egyetlen kódot kevesen küldtek, hiszen játékosonként átlagosan három volt a nevezések száma.

Haller Ferenc hozzátette: a regisztrált adatokból jól látszik, hogy a legnagyobb attrakció még mindig a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő, az AP-kódok legnagyobb aránya az itt kapott blokkon szerepelt. A játék során feltöltött adatokból az látszik, hogy a népszerűségi lista második helyén a Nádasdy Ferenc Múzeum áll, ezt követi az arborétum.

A TDM ügyvezetője szerint külön öröm az is, hogy a vendégek már nem csak a TOP attrakciókat keresik Sárváron. Sokan mennek például helyi étterembe. A Tinódi Étteremben, az Oázis Étteremben, a Banya Tanya és a Várkapu vendéglőben kapott blokkok AP-kódjával is számos vendég indult a helyi szolgáltatók által felajánlott nyereményekért. De volt, aki a kalandparkban járt, a városi tavon bérelt csónakot vagy a Kossuth téri Levendula fagyizóban kóstolt kézműves fagyit. Többen ezeket a helyszíneket adták meg a regisztrációkor.

Haller Ferenc úgy látja: a kapott eredmények azt jelzik, hogy a legnagyobb vonzerőt továbbra is a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő, valamint a Nádasdy Ferenc Múzeum jelenti a fürdővárosban. Viszont mindezekkel együtt az is kiderült, hogy egyre többen ismerik fel azt is: Sárváron ma már egy hosszú hétvégénél több nap is tartalmasan eltölthető.


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.