Az Uniós Bíróság eddig kialakított, és a magyar adóhatóság által is követett gyakorlata alapján egy kifizetést alapvetően akkor lehet kártérítésnek tekinteni, ha megfelel két feltételnek: hátrányos jogkövetkezményt állapít meg a szerződésszegő fél számára, és nem valamilyen szolgáltatásnyújtás, vagy termékértékesítés ellentételezéseként adják.

Uniós Bíróság döntése értelmében nem lehet kártérítésként kezelni azt az összeget, amit a felek előzetesen, a szerződés hűségidő lejárta előtti megszüntetése esetére kötöttek ki. Ez egyébként csak akkor van így, ha ez a kikötött érték megegyezik azzal az összeggel, ami a szolgáltatásért a hűségidő végéig járt volna.

„Az ítélet (...) azt mondja ki, hogy ha gazdasági tartalma alapján a kikötött összegnek az a célja, hogy a társaság ugyanahhoz a bevételhez jusson, mintha a szerződés nem szűnt volna meg az eredetileg kikötött dátum előtt, akkor ez az összeg az ügylet ellenértékének minősül, még akkor is, ha egyébként azt a szerződésszegés megakadályozása miatt kötötték ki” – mondta el Fábián Dorottya, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.

dr. Ablonczy Zsuzsanna, a Deloitte adóosztályának szenior tanácsadója szerint a Bíróság friss döntése értelmében ugyanis akár a fizetendő kompenzáció mértékén, illetve meghatározásán is múlhat annak áfa szempontú minősítése. Például egyáltalán nem mindegy, hogy a kártérítés címén fizetendő összeg meghatározása átalány alapon, vagy az eredetileg járó ellenérték összegéből számítottan történik-e.