Minden idők legnagyobb hazai sporteseménye volt a hétvégi futóverseny

Minden előzetes várakozásra rácáfoltak a futók, így Kocsis Árpád versenyigazgatónak szenzációs bejelentésre nyílt alkalma a 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál második napján.

"Minden idők leghatalmasabb magyarországi sporteseményét rendeztük 28003 nevezővel" - nyilatkozta Kocsis Árpád. A mezőnyben 77 országból érkeztek a futók, Grúziából és Angolából először. Magyarország minden megyéjéből, 910 településéről érkeztek nevezések. A legidősebb maratonista a 81 éves Kiss György.

A rövid távokkal megrendezett első nap után a vasárnapi programban a 10 km, a 30 km, a 42195 méteres maraton és a Flora Maratonstaféta szerepelt.

Az EMMI csapatai idén is fogyatékkal élő sportolókkal futottak együtt, soraikban többek közt Balog Zoltánnal, az Emberi Erőforrások miniszterével, Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárával és dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral.

A 42 év - 42 km akció keretében fantasztikus időt futott Dombi Tibor, volt 35-szörös válogatott labdarúgó, aki a remélt négy órás idő helyett 20 perccel hamarabb célba ért. Dombi Tiborhoz hasonlóan Hrutka János (volt 24-szeres válogatott) is megajándékozta magát a 42. születésnapjára a 42 km-rel. Ugyanígy Lévay Viktória, a Játékszín művésze is, akit - ugyanúgy, mint Novák Katalint - Monspart Sarolta készített fel életük első maratonjára. A maratoni verseny egyben országos bajnokság is volt.

A férfiaknál Józsa Gábor harmadszor, a nőknél Staicu Simona negyedszer szerezte meg az elsőséget.

{youtube|id=4_3ASczVQJs}

31. SPAR Budapest Maraton® - férfiak:

1. Józsa Gábor (MAC) 2:22:36
2. Kovács Tamás (VEDAC) 2:23:24
3. Jenkei Péter (Vasas) 2:23:50

31. SPAR Budapest Maraton® - nők:

1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 2:50:28
2. Bíróné Molnár (Valéria BEAC) 2:57:37
3. Csönge Helén (Kaposvári AC) 3:00:36


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.