A professzor 2015. december 1-től 2016. május 31-ig látja el feladatát. Visy Zsolt eddig a római emlékeket más turisztikai attrakciókkal egységes desztinációvá alakitásán fáradozó Magyar Limes Szövetség elnöki tisztségét is betöltötte, a szövetség alapító tagja. Emellett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Régeszet Tanszékén professzor. Egyetemi doktori disszertációját 1977-ben Adatok a Duna-vidéki provinciák Domitianus-kori történetéhez címmel írta. Kutatási területei: római provinciális régészet és császárkori történet. Római határvédelem, csapattörténet, romanizáció, epigrafika, technikatörténet, római fürdők, a dákok története és régészete, légi régészet, műemlékvédelem.
Miniszteri biztost kapott a dunai Limes
Dr. Visy Zsolt professzort „A római birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszín Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével és a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palota bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki.

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson
A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.

Ízek, illatok, zongora, Balaton
Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden
Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján
Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten
Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén
Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére
Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból
A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban
A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán
A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.