Mire készül idén a Valyo?

Van egy civil szervezet, amelynek tagjai arra törekszenek, hogy visszaadják a Dunát az embereknek. Idén a Lágymányosi-híd lábánál vertek tanyát, ahol valami nagyon izgalmasra készülnek.

Óriásfolyónk fővárosunk legnagyobb, legkarakteresebb természeti kincse, jelenleg azonban megközelíthetetlen, hiszen két partja tulajdonképpen többsávos autósztrádaként szolgál. A 2011-ben alakult Valyo, azaz a Város és Folyó Egyesület szerint ha a Duna elérhetőbb és használhatóbb lenne, nagyot lendítene a budapestiek életminőségén. A valyosok az urbanisztika, a környezetvédelem és a kultúra területén tevékenykednek és céljaik elérését közösségformálással mozdítják elő.

Céljuk, hogy a vízpartokat mint természeti tereket és a városi tereket összekapcsolják, hozzáférhetővé tegyék a lakosság számára és annak fenntartható használatára törekszenek. Fenntartható és részvételi városfejlesztéssel, köztérhasználattal, közlekedésfejlesztéssel, környezettudatossággal, természetvédelemmel, vízi létesítményekkel, víz- és hulladékgazdálkodással, turizmussal, sport- és szabadidős tevékenységekkel és szociális érzékenységgel kapcsolatosan igyekeznek az emberek szemléletét formálni. És mindezt milyen eszközökkel? Nyaranta letáboroznak a Duna egy-egy partszakaszán, amelyre éppen fel szeretnék hívni a figyelmet és különféle programokat szerveznek a szabadidős játékoktól pl. Kacsakődobó-verseny kezdve az utcabútor-tervező workshopokon és koncerteken át a művészeti installációk készítéséig és bemutatásáig.

Legfontosabb projektjük eddig a Szabadság-híd lezárása, amely egy alulról jövő kezdeményezésből ma már a Fővárosi Önkormányzat által is támogatott jelentős eseménnyé nőtte ki magát. A történet 2016-ban azzal kezdődött, amikor a villamosvágány-felújítások miatt lezárt Szabadság-hidat birtokukba vették a fővárosiak. A valyosok közlekedési szakértőkkel és partnerszervezetekkel egyeztetve arra jutottak, hogy az időben bejelentett hétvégi teljes hídlezárás a kialakult forgalmi renddel nem befolyásolná számottevően Budapest közlekedését, ugyanakkor hatalmas sikert aratna a budapestiek körében, és jelentős turisztikai hasznot is hoz a városnak. Így tavaly a Fővárosi Önkormányzattal való együttműködés eredményeként négy hétvégére vehették birtokba a városlakók Budapest egyik legszebb hídját.

Projektjeik téli zászlóshajója a Mobil Szauna. A szervezet vásárolt egy kisbuszt, amelyben egy hatszemélyes fatüzelésű szaunát alakítottak ki hatalmas ablakokkal. 2014 óta minden télen a budai rakparton a Margit-híd és a Lánchíd közötti partszakaszon lehetett találkozni a kisbusszal, így Budapest legszebb panorámájban gyönyörködhettek az izzadni vágyók. A Valyo adományokat fogad el a szolgáltatásért cserébe, amelyből különböző projektjeiket finanszírozzák.

Tavaly valamivel kijjebb szorultak, mert sok millió forintot kértek volna tőlük a közterület-használatátért. Most pedig a Lágymányosi-híd pesti hídfőjénél parkolták le a buszt, legújabb projektjük helyszínén, ami a tavasz és nyár nagy dobásának ígérkezik Pesten. A Valyoról és az új kezdeményezésről a Turizmus & Vendég következő számában olvashatnak bővebben. Előfizetett már rá?!

Forrás: Turizmus Online


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.