A Turisztikai Szakmai Fórumon több mint 100 helyi turisztikai szakember – cégvezetők, szállodatulajdonosok, vendéglátóhelyek és attrakciók vezetői – gyűlt össze, hogy közösen formálják a város turizmusának jövőjét. A rendezvényen bemutatták Miskolc új stratégiáját, amely az élményalapú, fenntartható és digitális fejlesztésekre épül.
„Élmény, innováció, közösség – együtt építjük a miskolci turizmus jövőjét”
– hangzott el a fórum vezérgondolata, amely az új vezetés célkitűzéseit tükrözi. A termékfejlesztésbe aktívan be kívánják vonni a helyi szolgáltatókat, egyúttal aktív együttműködést terveznek a miskolci önkormányzati szolgáltató vállalatok és a turizmus szereplői között is.
A MIDMAR ügyvezetője, Fekete-Angyal Enikő ismertette a marketing stratégiai irányvonalakat, a viziókat, és a cég misszióját. „Valamiért nem sáfárkodtunk elég jól turisztikai kincseinkkel az elmúlt évtizedben, ezen változtatni fogunk és kiaknázzuk erőforrásainkat a turisztika terén, hogy Miskolc marketingje, megbecsültsége erősödjön” – hozzátette: teljes körű desztináció-menedzsment kialakításán dolgoznak, hogy élményközpontú legyen az ideérkező vendégek itt-tartózkodása.
Cél továbbá a korszerű digitális platform létrehozása a helyi vállalkozásokkal és a városvezetéssel közösen.
Kassay Tamás a MIDMAR kommunikációs és marketing vezetője hozzátette: Miskolc a fesztiválok városa is, hiszen egyedi élményeket kínál többek között a tél legnagyobb gasztrofesztiválja a Kocsonyafesztivál, az Avasi Borangolás borfesztivál, a Cinefest Nemzetközi Mozifesztivál és a Miskolci Piknik is.
Fotó: Horváth Csongor
Az eseményen elmondták, hogy a Barlangfürdőt nyár elején már nagy valószínűséggel látogathatják a vendégek, júniusig azonban sok munka van, többek között a teljes villamos hálózatot ki kell cserélni és számos új jogszabályi kötelezettségnek kell megfelelni, ami a fürdő korábbi felújításakor még nem volt érvényben.
A több mint 200 éves miskolci kőszínház a város „szívcsakrája”, amelynek történelmi és kulturális örökségén keresztül szeretnék erősíteni a város marketingjét és imidzsét a TDM-mel együttműködve, közös kreatív, kulturális turisztikai projekteket megvalósítva, illetve elhangzott az is, hogy a Miskolc Zoo vadaspark egyedi adottságaival szeretnének aktívan bekapcsolódni a város turizmusába és ebben szoros együttműködést szeretne kialakítani a TDM szervezet új vezetésével.
Ladányi Roland a MiReHu (miskolci hulladékgazdlákodásért felelős cég) ügyvezetője támogatását fejezte ki a város fenntarthatóságának növelése irányában, hiszen a turizmus nyomán keletkező hulladékot egyrészt megfelelő formában kell kezelni, másrészt szemléletformáló programokon keresztül érdemi hatást lehet elérni a keletkező hulladék csökkentésében is. A TDM-mel közösen szeretnének látványos eredményeket elérni és közös kreatív projekteket megvalósítani.
A Miskolci Zsidó Hitközség főrabbija Markovics Zsolt javaslatot tett arra, hogy Miskolc erősítse az ide irányuló vallásturizmust, hiszen a város egyedülállóan színes vallási értékek tekintetében.
Miskolc a Bükk gasztronómiai központja lehet
„A város nagy hangsúlyt fektet a jövőben a gasztronómiai élményekre. Miskolc már most is előkelő helyen áll a Michelin-ajánlott éttermek számában, és ezzel a gasztronómia szerelmesei számára már ma is rendkívül vonzó úti cél. Szeretnénk, hogy a jövőben a helyi éttermek kínálatában valamilyen formában megjelenjen a Bükk erdeinek ízei, amelyre építve igazi gasztronómiai különlegességeket kínálhat a város. Az „Ehető Bükk” program keretében erdőből származó alapanyagok kerülnek a tányérokra, így a turisták szó szerint megízlelhetik Miskolcot!" – mondta Fekete-Angyal Enikő, a Miskolc turizmusáért felelős desztináció menedzsment szervezet, a MIDMAR Nkft. ügyvezető igazgatója.
Barlangok, urbex, ipari örökség, digitalis városi séták: különleges attrakciók jönnek
Fotó: Horváth Csongor
Miskolc nemcsak a természet szerelmeseinek, hanem az extrém és felfedező élmények kedvelőinek is izgalmas célponttá válik. Az elképzelések szerint az ipari műemlékek új életet kapnak, részben urbex, részben innovatív turisztikai látványosságként. Különös hangsúlyt kapnak a barlangi élmények is, hiszen a város legismertebb attrakciója, a Barlangfürdő mellett számos más természetes barlang és földalatti látványosság is várja a turistákat.
A város több mint 200 éves színházával a kultúra városa is, és most ezt a vonalat is tovább erősítik. A tervek szerint a különféle fesztiválok mellett a turisták számára elérhetővé válnak színházi élmények is. A városban olyan új koncepciókat szeretnének megvalósítani, amelyek egyedülálló módon ötvözik a történelmet, a kulturális örökséget és a modernkori élményeket.
A látogatók a jövőben a mobiltelefonjuk segítségével, a digitális turizmus eszközeivel fedezhetik fel Miskolcot, hiszen egy új, innovatív platform segíti majd a tájékozódást és az élmények személyre szabott megtervezését.