Mit hozott 2023 a belvárosi ingatlanpiacon?

Ahogy közeledik az év vége, indulnak az év végi számvetések, összegzések is. Ez az év ismét nagyon különleges volt, tele érdekes és változatos fordulatokkal. A gazdasági válság hatásai ötvöződtek a lassan élénkülő, visszatérő turizmussal, és ez természetesen más területek mellett a budapesti, belvárosi ingatlanpiacon is kifejtette hatását.

Fenti tényezők következtében nem számolnak be a szakértők egyértelmű diadalmenetről, annak ellenére, hogy némi fellendülést tapasztalhattak a tranzakciók számában.

„Az idei év eleje egyenes folytatása volt a 2022-es év zárásának” – kezdi az elemzést Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője, a belvárosi ingatlanok specialistája. – „Az árak stagnáltak, továbbra sem lehetett a korábbi árakhoz hasonló értékesítéseket eszközölni a belvárosi ingatlanpiacon. És míg az első három hónap még el-eldöcögött, még talán némi növekedést is tapasztaltunk, április közepétől közel három hónapig mélypontot éltünk meg, nagyon kevés adásvétel történt ebben az időszakban, közel 30 %-kal kevesebb tranzakció volt, ami komoly kihívást jelentett a piaci szereplők számára. Ez a három hónap azért alapjaiban határozta meg az egész év mérlegét.”

Nyár közepén kezdődött némi fellendülés, minden piaci szegmensben javuló tendencia mutatkozott. A belvárosi ingatlanok iránti kereslet növekedése és a tranzakciók számának emelkedése pozitív irányba terelte a piacot. A visszaesés után a szereplők újra megtalálták bizalmukat, és az ingatlanpiac dinamikusabbá vált. Az őszi időszakban pedig egyértelműen jellemző volt, hogy a belvárosi ingatlanpiacon ismét felbukkantak a külföldi érdeklődők, mintegy 40 %-kal többen, mint az előző időszakokban: a vietnami és a kínai vevőcsoportok mellett orosz és amerikai vevők is. A cég adatbázisa szerint ebben az időszakban mintegy 5 %-os átlagos ingatlanérték növekedés mérhető. Ez azonban hiába hangzik pozitív értékként, az infláció mértéke mellett sajnos reál csökkenést jelent.

„Most, hogy az év utolsó szakaszába léptünk, némiképp déja vu érzésünk van” – folytatja Ben-Ezra Orran. – „Hasonló jelenséget tapasztalunk, mint a tavalyi év végefelé, erősödik az aktivitás a keresleti és a kínálati oldalon is, mintha sokan már egy új döntés kíséretében szeretnének átlépni a következő évbe. Az aktivitás mind a keresleti, mind a kínálati oldalon megnőtt, és a tranzakciók száma is fellendült, így az év végi időszakban a belvárosi ingatlanpiac felélénkült.”

Az adásvételek volumene évek óta hullámzó, az előző évhez képest közel 10 %-os visszaesés volt tapasztalható az eladások terén. Ezzel szemben viszont a kiadási piac egész évben erős volt, mind a hosszútávú bérbeadások, mind pedig az AirBnB jól teljesített. A szakértő szerint viszont, ami az igazi kihívást jelenti a belvárosi ingatlanokkal foglalkozó szakemberek számára, az az, hogy rugalmas megoldásokat tudjanak kínálni az ügyfeleik számára, hogy a magas belvárosi ingatlanárak és a hitelkamatok ellenére érdekeltté tudjanak válni a vásárlási folyamatban.

Forrás: Central Home


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.