MSZÉSZ trendriport: elégedettek lehetnek a hazai szállodák

A legfrissebb KSH adatbázis alapján, szeptemberben a magyarországi szállodákban 1,9 millió vendégéjszaka valósult meg, ami 3,9 százalékkal haladta meg a tavalyit.

 

Ebből Budapesten, 815 ezer (+10,4 százalék) került regisztrálásra, a fővároson kívüli szállodákban pedig 1,1 millió (-0,3 százalék). – olvasható a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készített havi trendriportban.

Az elemzésből kiderül, hogy országos szinten a szállodák szeptemberi átlagos szobakapacitás-kihasználtsága 61,1 százalék volt, a bruttó szoba átlagára 40.212 Ft, a bruttó Revpar mutatója (egy kiadható szobára jutó szobaárbevétel) pedig 24.580 Ft.


Fotó: MSZÉSZ

A budapesti szállodák teljesítménye mind országosan, mind a régióban kiemelkedő volt. Az átlagos szobafoglaltság 77,8 százalékot ért el, ami 8,7 százalékpontos növekedés tavalyhoz képest, a bruttó szobaár 51.266 Ft (+19,8 százalék), a bruttó Revpar 39.877 Ft (+34, százalék) volt.

 

A nemzetközi STR riport adatai alapján is látható, hogy a főváros jól teljesített a kilencedik hónapban.

Bécs, Prága, Pozsony, Varsó szállodáival összehasonlítva a szobafoglaltságban a 2. helyen végeztek a budapesti szállodák, a nettó szoba átlagárat tekintve szintén a 2. helyen, míg a Revpar mutatóval az 1. helyen.

A fővároson kívüli régiók közül a Balaton régió szállodáiban regisztrálták a legtöbb vendégéjszakát, összesen 330 ezret szeptemberben, ami 1,1 százalékkal maradt el a tavalyi eredménytől. 49,1 százalékos szobafoglaltságot, 31.476 forintos bruttó átlagárat és 15.444 forintos Revpart értek el a régiós szállodák.

A fővároson kívüli régiók közül a Balaton régió szállodáiban regisztrálták a legtöbb vendégéjszakát
A fővároson kívüli régiók közül a Balaton régió szállodáiban regisztrálták a legtöbb vendégéjszakát
Fotó: MSZÉSZ

A szállodák országos bruttó bevétele 76,8 milliárd forint volt, melynek 53 százaléka realizálódott Budapesten.

A belföldi turizmus motorját jelentő SZÉP kártya ismét jelentősen hozzájárult a bevételekhez. Országosan összesen 2,2 milliárd forint értékben használták fel szállásfoglaláshoz, amely 12,7 százalékkal magasabb mint tavaly szeptemberben.


Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.