MTÜ: rangos nemzetközi turisztikai díjak a kínai újév idején Magyarországnak

Kínától, az egyik legfontosabb küldőországtól öt jelentős szakmai elismerésben részesült a magyar turisztikai szektor. A kínai National Geographic Travel a legminőségibb úti célok között ajánlja Magyarországot, a Voyage Magazine pedig az Év új feltörekvő desztinációjának választotta hazánkat. Emellett az ország vezető turisztikai médiuma, valamint a legnagyobb szálláshelyfoglaló platformja több kategóriában is a legjobbak közé sorolta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) országimázsépítő és forgalomösztönző tevékenységét - tájékoztatott hétfői közleményében az MTÜ.

Csaknem 200 millió kiutazójával Kína a világ egyik legnagyobb küldőpiaca, ezért kiemelten fontos a magyar turizmus számára is. Emiatt is nagy jelentőségű, hogy Magyarország érdemelte ki a Minőségi Desztináció arany fokozatát az egyik legismertebb és legnagyobb múltra visszatekintő utazási magazin, a National Geographic Traveler kínai kiadásától. A hasonlóképpen népszerű nemzetközi Voyage Magazine Kínában megjelenő verziója az Év új feltörekvő desztinációjának választotta országunkat. (MTI)

A Sárkány Éve - lampionfesztivál a Biodómnál / Fotó: Budapest Zoo
A Sárkány Éve - lampionfesztivál a Biodómnál / Fotó: Budapest Zoo

Emellett két díjat is nyert az MTÜ Kína vezető turisztikai médiuma, a National Tourism News versenyén: a Legjobb térségi innovációk és azok promóciója kategóriában dobogós helyezést ért el, valamint a TOP 5 legjobb tanulmányút díjazottjai között is helyet kapott hazánk.

Az MTÜ beszámolt arról is, hogy az egyik meghatározó szálláshelyfoglaló platform, a Tongcheng Travel pedig 2023 legjobb partnere címmel jutalmazta a kínai-magyar turizmus fejlesztéséért megvalósított együttműködéseket.

Tavaly Kínából négyszeresére nőtt a vendégforgalom 2022-höz képest hazánkban, 2024-re pedig további bővülés várható. Ez annak is köszönhető, hogy a Schengeni-övezet államai közül elsőként Magyarország fogadhatott Kínából érkező turistacsoportokat az év eleji nyitás után. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató központ adatai szerint 2023-ban 320 százalékkal több kínai turista érkezett Magyarországra, mint a csúcsévnek számító 2019-ben - emelte ki az MTÜ.

A közlemény idézte Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját.
A közlemény idézte Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját.

A közlemény idézte Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját, aki kijelentette, hogy

"a várva várt határnyitástól folyamatosan promotáljuk hazánkat a nagy potenciállal bíró kínai utazók körében a nemzetközi értékesítési stratégiánkkal összhangban. Megerősítettük jelenlétünket a kínai piacon, és a turisztikai szakmai partnereinkkel is megszilárdítottuk az együttműködéseinket. Kampányainkban nagy hangsúlyt fektettünk egyedülálló természeti kincsünk, a termálvizünk bemutatására. Büszkék vagyunk az elnyert díjakra, hiszen megmutatják, hogy jó úton járunk a kínai látogatók megszólításában".


A Pénzmúzeum lett az Év Múzeuma

A Pénzmúzeum lett az Év Múzeuma 

Az Év Múzeuma Díjat a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont nyerte el a „nagy múzeumok” kategóriájában.
Új világsztár Budapest viaszmúzeumában

Új világsztár Budapest viaszmúzeumában 

Chris Hemsworth beugrott a Madame Tussauds Budapest születésnapi bulijára – az ausztrál világsztár figurája június elejéig fogadja rajongóit a Dorottya utcában.
Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park

Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park 

Ez volt az első olyan helyszín, ahol az országhatárt a felszín alatt is át lehetett lépni.
Őslények a DinóParkban

Őslények a DinóParkban 

Különleges programokkal vár a DinoPark a KÖKI tetőteraszán.
Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás

Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás 

Hamarosan eldől, melyik hazai bringaút nyeri el a címet a kerékpáros közösség voksai alapján.
Fényfesztivál Pécsett

Fényfesztivál Pécsett 

A Zsolnay negyed is bekapcsolódik a Pécsi Fényfesztivál vérkeringésébe.
Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába

Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába 

Súlyos rovarfertőzés miatt hét hónapra bezár a Pannonhalmi Főapátság klasszicista teremkönyvtára.
Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.