MTÜ: magasak az idei költési adatok a Balatonnál

A belföldi turizmus helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra, mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában.  

Guller Zoltán elmondta, a nyári turisztikai szezon teljesen szabadon, korlátozások nélkül kezdődött, így a magyarországi turizmusnak legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben. Közölte azt is, hogy júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forinttal szemben.

 

A vendégéjszakák száma júniusban 62 százalékkal nőtt az előző évihez képest, júliusban pedig 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál, fejtette ki az MTÜ-vezér.

 A balatoni szálláshelyeken júniusban mintegy 10 milliárd forintot költöttek a vendégek, ami a tavalyi érték kétszerese. Júliusban ez a szám az előzetes becslés szerint 25,5 milliárd forint, ami 35 százalékos növekedés, tette hozzá.

Azt is hozzátette, hogy a foglalási hajlandóság drasztikusan megnő, ha a hőmérséklet meghaladja a 31 fokot, ilyenkor 5-6 százalékkal többen foglalnak.
Elhangzott még, hogy a koronavírus-járvány miatt semmilyen fejlesztés nem állt le, több száz milliárd forint áramlott a turizmusba, "soha ennyi pénzt nem kapott még az ágazat".
A vidéki Magyarországon 35 új szálloda és panzió épül, míg 600 panzió felújítása befejeződött, eközben 14 ezer magánszálláshely vehetett fel támogatást és mintegy 60 ezer szoba újult meg. Minden évben 114 strand kap támogatást, emellett tucatnyi vár, kastély, attrakció felújítása is zajlik.

Hangsúlyozta, a Budapestre érkező turisták 93 százaléka volt külföldi 2019-ben, ami egy fenntarthatatlan modell. A kormány feladata, hogy a vidéki Magyarországnak üzeneteket küldjön, hogy érdemes Budapestre eljönni. Elmondta, a fővárosba látogatásra megfelelő alkalmat kínálhatnak az augusztus 20-i fővárosi rendezvények, továbbá a pápalátogatás, valamint a vadászati világkiállítás is.
Kiderült még az interjúból, hogy a Formula 1-es budapesti nagydíjon megduplázódott a külföldi turisták száma és közel egymilliárd forintot költöttek.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.