Nagycsaládok pályázhatnak szociális üdülésre

Nagycsaládoknak írt ki szociális üdülési pályázatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA); a jelentkezők több mint negyven szálláshely közül választhatnak. Az üdüléshez fizetendő önrész egy négygyermekes családnak 3-6 éjszakára 20 ezer forint, plusz az idegenforgalmi adó.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az Erzsébet-program pályázatait ismertetve azt hangoztatta, a kormány célja az, hogy minden gyermek eljuthasson nyári táborba, például a Balatonhoz. Az államtitkár a kormány családpolitikája nemzetközileg is elismert ékkövének nevezte az Erzsébet programot, és emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években 400 ezernél többen vehettek részt abban, köztük 200 ezer gyermek.

Közölte, a kormány az Erzsébet utalványok forgalmazásából befolyó 3 milliárd forintot további 3 milliárd forinttal egészíti ki, így idén összesen 6 milliárd forintért írhatnak ki pályázatokat.

Novák Katalin az MTI-nek azt mondta, tavaly 43 ezren vehettek részt a nagycsaládos üdülési programban, és idén az a céljuk, hogy ezt - a megduplázott támogatásnak köszönhetően - kétszeresére emeljék.

A rendezvényen kiosztott tájékoztató szerint idén 70 pályázatot hirdetett meg az MNÜA. A dokumentum szerint az Erzsébet-program a kedvezményezettek köréből idén is kiemelten a nagycsaládosokat, a fogyatékossággal élőket, valamint a nyugdíjasokat részesíti üdülési, kikapcsolódási támogatásban.

A nagycsaládos szociális üdülési pályázatra 30 napig lehet jelentkezni. A felnőtteknek 5 ezer, a 3-14 év közötti gyerekeknek 2500 forintot kell fizetni. Az üdülési idő 3-6 éjszaka attól függően, hogy elő-, utó- vagy főszezonra jelentkeznek-e a családok, továbbá függ az adott szálláshely szolgáltatásaitól is.

A pályázaton nyertes családok több mint negyven szálláshely közül választhatnak; ezek egy része vízparton, strandok közelében, például a Balatonnál, Hévízen vagy Balfon található, de vannak köztük hegyvidéki panziók is. A szálláshelyek listájáról a www.erzsebetprogram.hu oldalon választhatnak majd üdülőhelyet és foglalhatnak időpontot a nyertesek A nagycsaládok december 31-éig használhatják fel az üdülési lehetőséget.

A pályázati kiírásra elektronikus úton, ugyancsak az Erzsébet-program honlapján, egy adatlap kitöltésével lehet jelentkezni.

Tematikus táborokra is lehet jelentkezni

Novák Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagycsaládos pályázat mellett további "futó" pályázatokra is lehet még jelentkezni az oldalon keresztül, így például a tavaszi, az őszi és a nyári tematikus - például sport- vagy művészeti - gyerektáborokra.

Akiknek nincs internetkapcsolata, azok az úgynevezett segítőpont hálózattól kérhetnek segítséget, így például a kormányablakokban, vagy a sokgyerekesek a Nagycsaládosok Országos Egyesületének helyi irodáiban.
A pályázati jelentkezéshez személyesen is lehet segítséget kérni Budapesten, VI. kerület, Podmaniczky utca 43 alatti irodában. Az alapítvány 06 1 371 32 42-es információs telefonszáma munkanapokon 8-16 óráig hívható.

A Duna palotában tartott rendezvényen - Novák Katalin részvételével - osztották ki a Nyári élmények 2014 pályázat díjait is. A gyerekek feladata az volt, hogy a táborokban eltöltött napjaikat képzőművészet alkotásokkal, rajzokkal, festményekkel vagy írásos élménybeszámolókkal mutassák be. A több korosztályban és műfajban kiírt pályázatra 723 pályamű érkezett, a nyertesek egyebek mellett családi üdülési lehetőségeket nyertek.

Forrás: MTI


Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett

Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett 

Akadémiai jelentés a kockázatokról.
Családi fesztivál Balatonfüreden

Családi fesztivál Balatonfüreden 

Alfáktól Omegáig – Családi fesztivál egészséges egyensúlyban a digitális világgal.
Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is

Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is 

Feloldották a száj- és körömfájás miatt elrendelt importtilalmat.
Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben

Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben 

A május 15-18. között zajló esemény idén Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában jubilál.
Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca

Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca 

Fontos témákról, élénk érdeklődés mellett folyt május 13-án a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetés a MagNet Házban.
Közel kétezer futó a Kékestetőn

Közel kétezer futó a Kékestetőn 

Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét.
Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció

Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció 

Három nap móka, kacagás, tanulás és felfedezés – ez vár minden családra a Hajógyári-szigeten.
Hol élt igazából társasági életet napi mozgás közben a Nemzet Színésze?

Hol élt igazából társasági életet napi mozgás közben a Nemzet Színésze? 

Egy ikonikus budai gyógyfürdőben.
Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.