Nagyszabású kiállításon láthatók Rembrandt és Vermeer festményei

Több mint 100 festő 178 alkotását vonultatja fel a Szépművészeti Múzeum péntektől látogatható, Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállítása, melynek közönsége más munkák mellett húsz Rembrandt-művel és három Vermeer-festménnyel találkozhat.

Ilyen nagyszabású kiállításon még soha nem mutatkozott be Magyarországon a művészettörténet egyik fénykoraként számon tartott holland "arany évszázad", azaz a 17. századi holland festészet - mondta el a szerdai sajtóbemutatón a Szépművészeti főigazgatója.

Baán László kiemelte: a négy évig tartó előkészületek során mintegy 50 köz- és magángyűjteményből több mint 130 festményt sikerült megszerezni, melyek biztosítási összértéke 1 milliárd euró; ezeket a munkákat egészítik ki a Szépművészeti világszinten is jelentős holland kollekciójából válogatott képek.

Húsz Rembrandt- és három Vermeer-festményt láthatunk

Rembrandttól húsz festményt sikerült Budapestre hozni, a 37 darabos Vermeer-életműből pedig három munka érkezett a Szépművészetibe, pedig a delfti mesternek eddig soha egyetlen munkája sem járt Magyarországon - emlékeztetett a főigazgató, aki újságírói kérdésre válaszolva elárulta, hogy a kiállítás rendezési költségei elérték a félmilliárd forintot.

Ember Ildikó és Tátrai Júlia kurátorok a kor holland festészetének rendkívüli gazdagságáról szólva elmondták: egy ennyire sokszínű anyagot nehéz egyetlen vezérfonal mentén bemutatni. A kiállítás bevezető szekciója ezért a történelmi háttérrel ismerteti meg a látogatót: korabeli képeken felbukkannak a területet addig uraló spanyolok ellen vívott tengeri és szárazföldi csaták, az Orániai-ház tagjainak portréi, de allegorikus képeken tűnik fel a tizenkét éves fegyverszünet és a függetlenséget hivatalosan elhozó münsteri béke is.



A hollandok szívesen örökítették meg mindennapi életük színtereit város- és tájképeken, melyek stiláris változatosságába a Szépművészeti 2015. február 15-ig látogatható tárlata is betekintést nyújt. A záró szekcióban olyan különlegességek is felbukkannak, mint A húszéves Sijctghen kacsa portréja vagy Forgács Péter Rembrandt-morfok című, a mester 37 híres önarcképét egymásba illesztő videómunkája.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.