Negyvenöt éves a Bükki Nemzeti Park

Hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Bükki Nemzeti Park alapításának 45. évfordulója alkalmából tartott jubileumi rendezvényen csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kácson.

Felidézte: 1977. január 1-jén lépett hatályba a Bükki Nemzeti Parkot alapító jogszabály. A nemzeti park az országban a harmadikként alakult meg, elsődleges vonzereje a közel ezer méter tengerszint feletti átlagmagasságú Bükk, amelyben mintegy 800 barlang található, az ökoturisztikai létesítmények egynegyede is a nemzeti parkban van, amelyeket évente 200 ezren keresnek fel de ennél sokkal többen turistáskodnak a hegységben.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának (BNPI) igazgatója elmondta: a nemzeti park területét az alapítás óta kétszer növelték, ma csaknem az egész Bükk-hegységre kiterjed, az igazgatóság több mint 43 ezer hektárt kezel. A dél-borsodi Kácsról szólva Tállai András, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról szólt, hogy ezen a helyen valaha a bencés szerzetesek gyógyfűvekkel gyógyítottak, itt korábban strandfürdő is volt. Értékesek a források, amelyek a terület vízellátását biztosítják és megfelelő élőhelyet Európa legértékesebb vízicsigáinak. "Kács Dél-Borsod ékszerdoboza, természeti kincsekkel megáldott kis település, közkedvelt turisztikai célpont, amelyet barátságos emberek laknak" - tette hozzá.


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.